Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - MACZELKA CSABA: Angolszász vallási radikalizmus a koraújkorban (Rediscovering radicalism in the British Isles and Ireland... London Goldsmith Egyetem, 2006. június)

a restauráció eljövetelével sem. Csupán arról van szó, hogy más-más történeti helyzetben más-más számít radikálisnak, ahogy erre Burgess esszéjének a címe is utal. A helyzethez való kötöttségből, a folytatólagosnak tekinthető hagyomány hiányából azonban Burgess mégsem jut arra a következtetésre, hogy a radikalizmus fogalma teljességgel használhatatlan lenne, és először a meghatározások, majd a megközelítési módok részletes osztályozását nyújtja. A definíciókat illetően három fő irányt különböztet meg, amelyek leírását érdemes szó szerint idézni: - szubsztantív, amely egy jól körülírható, folytonos radikális hagyomány meglétét feltételezi; - funkcionális, amely szerint a radikalizmus az adott időben és adott helyen végrehajtott funkciói alapján azonosítható; - nominalista, amely szerint a radikalizmus létezéséről csak attól kezdve beszélhetünk, amikor maga e szó már létezik.

5 A szubsztantív meghatározás leginkább a radikalizmus újrafelfedezőinek, a marxista és radikális baloldali történészeknek a látásmódjához illik. Az ilyen irányultságú történészek bevallottan hagyománygyártásra törekedtek: egyrészt, miután az a konzervatív történetírók tollán elsikkadt, újra akarták írni az angol radikalizmus történetét; de talán ennél is fontosabb volt számukra egy őshonos angol radikalizmus megteremtése annak igazolására, hogy az 1940-es, 1950-es évek radikális demokrata és szocialista politikája nem külföldről származó importtermék. A másik két megközelítés lényegében ennek az elismerten elsőnek és úttörőnek a kritikájából született. A bírálat alapját egyrészt a megközelítés egyszerűsítési hajlama (a szubsztantív hozzáállású történetírás előszeretettel ábrázol mindenkit proto-demokrataként vagy proto-szocialistaként), másrészt a vallásos indítékok elhallgatása vagy legalábbis a valósnál kisebb jelentőséggel való felruházása képezte. A két alternatíva közül a - legjobban Colin Davis Radicalism in a Traditional Society című, 1982-es könyvében összefoglalt - funkcionális megközelítési mód lényegében a fent már említett helyzetfüggőséget helyezi középpontba, és a fogalom alkalmazhatósági körét az elvárt funkciók megfogalmazásával igyekszik szűkíteni.

6 A - leginkább Conal Condren és Jonathan Clark nevéhez köthető - nominalista irányzat ezzel szemben amellett érvel, hogy a radikalizmus fogalmát hiba lenne a fogalom létezése előtti, tehát az 1820-as éveket megelőző eseményekre alkalmazni, mivel ez éppen olyan félrevezető, mintha például tizenhetedik századi fasizmusról vagy tizennyolcadik századi marxizmusról beszélnénk. Már ebből is látható, hogy a meghatározások terén a sokféleség jellemző, és a képet Burgess további négy kategóriával árnyalja. Jelen keretek között ugyan nincs lehetőség az újabb társadalomtörténeti eredményekre is figyelő társadalmi, a Burgess szerint túlságosan is a politikára összpontosító, leginkább a Skinner-iskolához köthető ideologikus, a jelenséget nyelvi paradigmaváltásként értékelő nyelvészeti és a nyilvános és személyes motivációk közötti összefüggéseket érzékenyen kitapintó pszichológiai megközelítés által felvetett kérdések részletes tárgyalására, ám talán már ez a szűkszavú felsorolás is rávilágít arra: nemcsak a vizsgált korszaktól, hanem a kutató kiindulási pontjától is nagyban függ, hogy egy adott pillanatban mit értünk radikalizmuson.

7 ÍM