Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas III.
I cl gondolat vándorútján XII. János 30 értelmetlen hadakozásba bonyolódott II. Berengar itáliai fejedelemmel, aki ellen 960 végén kénytelen volt I. Ottó német király segítségét kérni, aki szívesen indult a pápa megsegítésére. Berengar el akarta kerülni a megütközést, és visszavonult. Ottó 962. január 31-én ért a városba, ahol az egész világ fejeként, majdnem egész Európa uraként köszöntötték; 31 s a pápa február 2-án a (régi) Szent Péter-bazilikában megkoronázta Ottót, feleségével, Adelhaiddal együtt. 32 A koronázás a római egyház védelmezőjévé tette, de ezt a szerepet a pápa és az új császár teljesen ellentétesen értelmezte: a pápa úgy vélte, hogy „Ottó a pápaság jobbkeze lesz, és a Római Császárság, valamint a korábbi patrícius Romanorum pápai felfogás szerinti funkciójának megfelelően nyújt számára védelmet" 33 . Ottó ezzel szemben úgy gondolta, hogy a pápa császári fennhatóság alá kerül. Röviddel a koronázás után született egy megállapodás kettőjük között, ebben Ottó megerősítette a Karolingok pápaságnak nyújtott adományait. Ez a szerződés nem maradt fenn. A pápa hamarosan megbánta az Ottóval kötött szövetséget, mert nem sokkal a császár eltávozása után korábbi ellenfeleivel lépett kapcsolatba, és lázadást szított az uralkodó ellen. Ottó katonái elfogták az egyik pápai levelet, és a császár számára kiderült a pápa árulása, aki magyarázkodni kezdett. Az uralkodó eleinte hitt a pápai követeknek, de amikor a római nemességnek a császárhoz húzó része felkelt a pápa ellen, a lázongások hírére Ottó 963. november 2-án ismét Rómába érkezett. XII. János ekkorra már elmenekült a városból az egyház kincseivel együtt, és nem jelent meg a november 6-ra meghirdetett zsinat előtt. Az ötven itáliai és német főpap részvételével tartott zsinat a pápát szentségtöréssel, szimóniával, hamis esküvel, gyilkossággal, házasságtöréssel és vérfertőzéssel vádolta meg. XII. János válaszlevelében nem ismerte el a zsinatot, és kiátkozta a résztvevőket. Erre maga a császár vádolta meg a pápát hitszegéssel és árulással. Végül december 4-én a zsinat kimondta János trónfosztását, és helyére december 6-án egy világi személyt, Leót, a császár főlevéltárosát választották meg, aki még aznap felvette az egyházi rend összes fokozatát, s VIII. Leó néven beiktatták. Ottó a rómaiakkal megfogadtatta, hogy beleegyezése nélkül nem választanak többé pápát. Ezt rögzítendő ekkor, 963 decemberében készítették el a fennmaradt Privilegium Ottonist, amelyet egy XII. Jánossal kötött írásos megegyezésnek állítottak be. Tartalmazza az eredeti egyezséget, de - amint Walter Ullmann kimutatta - annyiban interpolált, hogy egy betoldással kibővítették: eszerint minden újonnan megválasztott pápának beiktatása előtt hűségesküt kell tennie a császári küldöttek előtt. 34 „Én Ottó, Isten kegyelméből dicsőséges császár, a mi fiunkkal, Ottóval, a dicső [német] királlyal együtt, az isteni gondviselés rendeléséből odaígérjük és odaadjuk jelen megerősítő levelünk által neked, Szent Péter, apostolok fejedelme s a mennyország kulcsának őrzője, és általad a te helyettesednek, XII. János úrnak, a főpapnak s az egész egyház pápájának, úgy amint ő és elődei veled együtt a mai napig saját hatalmatokban és uralmatok alatt bírtátok és rendelkeztetek vele, Róma városát, a város fejedelmi székével együtt, a hozzá tartozó alsóvárossal, valamennyi faluval és területi tartozékkal, hegyvidékkel, tengeri területtel, tengerparttal és kikötővel együtt. [...] Továbbá a ravennai exarchátust teljes egészében a nagyvárosokkal; városokkal,
