Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas III.

mezővárosokkal, várkastélyokkal együtt, melyeket elődeink, a kegyes emlékezetű Pippin úr és Károly úr egykor adománylevélben átengedtek Szent Péter apostolnak és a ti elődeiteknek... Valamennyi felsorolt tartományt... a te említett egyházadnak, Szent Péter apostol, s általad a te helyettesednek és a mi lelki atyánknak, János főpap úrnak és egyetemes pápának, valamint az ő utódainak e világ végezetéig olyan formában erősítjük meg birtokaitokként, hogy bírjátok mindezeket saját birtokjogotokba tartozókként, uralmatok és felségjogotok alatt. [...] [...] magunkat, amennyire ez csak hatalmunkban áll, Szent Péter apostol és az ő szent székén ülő pápák védelmezőinek valljuk mindannak tekintetében, ami föntebb olvasható. [...] Épségben tartva mindenben saját hatalmunkat, fiunkét és utódainkét is..., hogy a pápák megválasztása a jövőben kinek-kinek saját belátása szerint, de kanonikusán és törvényesen történjék; és hogy azt a főpapot, akit erre a szent és apostoli kormányszékre kiválasztanak, senki se merészelje beiktatni mindaddig, míg a mi fiunk küldöttei avagy nemeseink egyetemessége előtt meg nem fogadja, hogy mindannak eleget tesz a jövőben, s mindazt betartja, amit nekünk a mi urunk és tisztelendő lelkiatyánk, Leó pápa - mint azt mindenki tudja - önként megígért. [...] a pápaválasztásra sem szabad, sem szolga ne merészeljen eljönni azzal a céllal, hogy azoknak a rómaiaknak, akiknek a választáson való megjelenését a szentatyák döntése nyomán az ősi szokás lehetővé teszi, valamiféle akadályt támasszon, és ha bárki e rendelkezésünkkel szembeszegülne, száműzetéssel bűnhődjék. Ezenfelül azt is megtiltjuk, hogy a mi küldötteink bármelyike is akadályt támasztó kifogást merészeljen kitervelni az említett választás ellen."

35 A császári csapatok távozása után XII. János 964 elején visszatért Rómába, és véres bosszút állt a császár támogatóin. Több bíborost is megcsonkíttatott. VIII. Leó Ottó császárhoz menekült. János 964. február 26-ára zsinatot hívott össze, amely semmissé nyilvánította a 963. november-decemberi zsinat határozatait, valamint kiátkozta az egyházból Leót és híveit. A császár Leóval együtt visszaindult Itáliába, de még útközben értesült János 964. május 14-én bekövetkezett váratlan haláláról.

36 I. Ottó tudatosan utánozta Nagy Károlyt, de soha sem jutott eszébe, hogy - jóllehet Nagy Károly utódának tekintette magát - a francia királyságot meghódítsa, s ezzel a nyugati birodalom egységét visszaállítsa. Ehelyett inkább a keleti és a nyugati birodalom egyesítésének vágya lebegett szeme előtt, s ezt nem hódítással, hanem házassági kapcsolatokkal szerette volna elérni. 972-ben, utolsó itáliai hadjárata után felajánlotta Bizáncnak, hogy visszaadja a meghódított itáliai területeit, ha kölcsönösen elismerik egymás császári címét. Az egyezséget fiának, II. Ottónak és a bizánci császár unokahúgának (az előző uralkodó leányának), Theophanunak

37 972-es házassága koronázta meg. I. Ottó abban reménykedett, hogy unokája majd két császárságnak lehet örököse, de ez eleve csak álom volt, és az is maradt.

38 Az Ottók alatt fokozatosan nyilvánvalóvá vált, hogy a keresztény császáreszme Róma-központú: a birodalmiság Róma nélkül elképzelhetetlen. I. Ottó alatt a császári titulusban már feltűnik az imperátor Romanorum cím,

39 bár ő maga inkább az imperátor augustus címet használta.

40 Birodalmának súlypontja Németországban volt, de