Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

A pápai kincstár ezzel az adománnyal képessé vált arra, hogy a római szegényeket segélyezze. A levélben azt is kifejtette Nagy Károly, hogy az uralkodó feladata megvédeni az egyházat a külső támadásoktól, belül pedig segíteni a hit terjesztését. A pápa feladata pedig hasonlít Mózeséhez, aki felemelt kézzel, imádságával segítette a zsidók seregét. A római nemesség egy része összeesküvést szőtt Leó ellen. 799. április 25-én, amikor a pápa egy körmenetre igyekezett, fegyveresek támadtak rá és kíséretére. A véresre vert egyházfőt megfosztották hivatalától és az egyik római szerzetesházba zárták, de a spoletói fejedelem segítségével elmenekült a városból. Nagy Károly a történtekről értesülve meghívta Leót Paderbornba. Novemberben fegyveres kísérettel visszaküldte Rómába. Ellenfelei továbbra is lázadtak a pápa ellen, házasságtöréssel és hitszegéssel vádolták. Nagy Károly ezért elhatározta, hogy személyesen utazik Rómába. Ez éppen egy évvel ezután meg is történt. 800. december 1-jére zsinatot hívott össze, amelyre a római és birodalmi főpapokon kívül a római és a frank előkelőket is meghívta. A gyűlés azonban úgy határozott, hogy nem tartozik hatáskörébe a pápa feletti ítélkezés. A zsinat végén, december 23-án III. Leó önigazoló esküt tett a vád pontjainak cáfolatára. A főpapok testülete és az uralkodó - egy ősi kánonjogi rendelkezésre hivatkozva - kijelentette, hogy a pápai eskü megkérdőjelezhetetlen, így Leó győztesen került ki a csatából. Ellenfeleit börtönbe zárták vagy száműzték. Két nappal a vita lezárása után Károly a Szent Péter bazilikában ünnepelte a karácsonyt. A szertartás alatt Leó pápa - a források egy része szerint meglepetésszerűen - a térdelő Nagy Károly fejére tett egy koronát, mint a császári hatalom jelképét. A két uralkodó később is jól megértette egymást, és több politikai döntést közösen hoztak meg. 804-ben Leó Károly udvarába látogatott, aki ekkor beszélt először birodalmának felosztásáról. Amikor 814. január 28-án meghalt Nagy Károly, a pápa személyes barátjaként gyászolta a császárt. Rómában ezután ismét fellángoltak a nemesi összeesküvések Leó ellen, de még idejében sikerült elfojtania azokat a városban. A politika mellett Leó pártolta a művészetet is. Sok templomot helyrehozatott, és bőkezűen bánt a római néppel. A Szent Péter bazilikában temették el. Nagy Károly több, császárrá koronázása után kiadott oklevelében az intitulatio következetesen visszatérő szövege: „Karolus Serenissimus augustus a deo coronatus, magnus et pacificus imperátor, Romanum gubernans impérium, qui et per misericordiam dei rex Francorum atque Longobardorum." (Károly, Istentől megkoronázott felséges augustus, nagy és békeszerető császár, aki a Római Birodalmat kormányozza, és aki Isten irgalmából a frankok és a longobárdok királya.) Néhány példa: Bologna mellett, 801. május 29. Schweigen, 802. szeptember 15. Aachen, 803. június 13. Salz, 803. augusztus 13. (No. 197, 198, 199, 200. In: Die Urkunden Pippins, Karlmanns und Karls des Grossen. Ed. Mühlbacher, Engelbert. Hannover, 1906. 265,13-15.; 266,38-40.; 268,7-9.; 269,19-21. /MGH DD Kar. 1./) Vö. Classen 1952. - Ullmann 1960, 170. o. úgy véli, hogy Nagy Károly a Romanum impérium kifejezést inkább vallásos értelemben használta, mint politikaiként. Kölmel 1970, 54. o. ezzel szemben valós értékűnek tartja. Einhard ("770 k. - f840. márc. 14.) előkelő keleti frank családból származott. A fuldai monostorban, majd Nagy Károly udvari iskolájában nevelkedett, melynek később Alcuin utódjaként vezetője lett. 796-tól személyes és bizalmas kapcsolatban állt a császárral, aki kényes politikai feladatokon kívül az aacheni palota építésének vezetésével is megbízta. Nagy Károly halála után Jámbor Lajos tanácsadója lett. A birodalom békéje érdekében igyekezett a császárfiúk lázadását megakadályozni. Mivel fáradozásai eredménytelenek voltak, 830-ban visszavonult a közügyektől, s a maga alapította Seligenstadt am Main-i monostorba költözött. Gazdag irodalmi tevékenység után itt halt meg. Legjelentősebb műve a 830-as évek közepén keletkezett „Vita Caroli Magni" (Nagy Károly élete), melyben maradandó emléket állított szeretett urának. Levelei - bár csak a késői, Jámbor Lajos uralkodásának idejében írottak maradtak fenn - értékes történeti forrást jelentenek a 9. század első harmadához. „Quo tempore imperatoris et augusti nomen accepit. Quod primo in tantum aversatus est, ut adfirmaret se eo die, quamvis praecipua festivitas esset, ecclesiam non intraturum, si pontificis consilium praescire potuisset. Invidiam tarnen suscepti nominis, Romanis imperatoribus super hoc indignantibus, magna túlit patientia. Vicitque eorum contumaciam magnanimitate, qua eis procul dubio longe praestantior erat, mittendo ad eos crebras legationes et in epistolis fratres eos appellando." Einhardi vita Karoli Magni. Ed. Holder-Egger, Oswald. Hannoverae-Lipsiae, 1911. 32,22-29 - 33,1-2. /MGH SS rer. Germ. 25./ - Nagy Károly császári titulusához vö. Anastos, Milton V.: Constantinople and Rome. A Survey of the Relations between the Byzantine and the Roman Churches. 14. fejezet: Charlemagne and the Title „Emperor of the Romans". In: Anastos 2001. Moreland 2001, 415. o. Nelson 1994, 69. o. Vö. Schmid 1985.