Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

817-ben Jámbor Lajosnak három fia volt: Lothar, Pippin és Német Lajos. 823-ban azonban második házasságából egy negyedik fia született, aki a történelemben Kopasz Károlyként lett ismert. Lajos szinte nagyapai szeretettel rajongott kései gyermekéért, neki is részt akart juttatni a birodalomból. Ezért a 817-es felosztást felfüggesztette és módosította. A három idősebb testvér berzenkedett emiatt, fellázadtak apjuk ellen, s ezzel egy nyolc évig elhúzódó polgárháború tört ki. 833-ban Lothar elfogta Lajost; a püspökök egy részével elítéltette és kolostorba záratta. Hasonlóképpen bánt Lajos feleségével és az ifjú Károllyal. Egy év múlva, 834-ben azonban szabadon kellett engednie szüleit és testvérét. Lajos újra császárként uralkodott, s nem állt bosszút senkin. Amikor Pippin 838-ban meghalt, a birodalmat újra fel kellett osztani. Német Lajos nem volt ezzel megelégedve, s haddal fordult atyja ellen. Jámbor Lajos győzött, de hazatérőben megbetegedett és 840-ben meghalt. Lothar először megkísérelte öccseit hatalma alá vonni, de végül 843-ban a verduni szerződésben a birodalmat három, egymástól lényegében független részre osztották egymás között; ezek nagyjából megfelelnek a mai Olaszországnak, Franciaországnak és Németországnak. A császári cím megmaradt, de Lotharnak nem volt hatalma testvérei fölött. „... it would seem clear that the notion Roma renascens was simply an ideological gloss on an ideological vision of the renovatio regni Francorum." Moreland 2001, 417. o. A frank, majd német korai egyház sajátossága, hogy nem alakult ki igazi közösségi kereszténység, mivel a germánság eredendő társadalmi struktúrái a kereszténység felvétele után nem az egyházközségi szerveződés irányába hatottak. A megkereszteltek ugyan a mennyek polgáraivá lettek, de ez nem jelentette egyúttal látható új szociológiai formáció, egy egyházközösség létrejöttét is, hiszen az addigi életközösségi formák - mint például nagycsalád, nemzetség - nem bomlottak fel pusztán a keresztség miatt; ez a struktúra is garantálni tudta a keresztény életvitelt. A kereszténység nem annyira megváltoztatta, mint inkább megszentelte a létező formákat. A germán kereszténység sajátossága, hogy a keresztények nem „két közösség" polgárai, tudniillik a politikai és az egyházi közösségé, hanem csak ontológiai értelemben „két világ" polgárai, nevezetesen a földé és a mennyé, e világé és a túlvilágé. A földön a politikai közösség, az állam az, amely az eredendő vallásosságból kifolyólag is mint szakrális közösség fogható fel, s amely az egyházi közösséget magába olvasztja. Ez a politikai vallásosság képezi a „metafizikai" hátterét nemcsak a kora középkori sajátegyházi rendszernek, hanem magának a sacrum imperiumnak is. Frank 1990, 27-28. o. Vö. Bredero 1998, 14-23. o. A lelki-erkölcsi hanyatlás egyik vetülete a klerikalizálódás. A keresztények két csoportja (laikusok és klerikusok) egyre élesebben elkülönült egymástól, szinte „kaszttá" vált, s ezt kiegészítette a társadalom egészének funkcionális hármas felosztása és rangsorolása: oratores, pugnatores, laboratores (imádkozok, harcolók, dolgozók). Az egyházi és világi hatalom viszonyának vizsgálatánál nem felejtkezhetünk el arról, hogy ebben a funkcionális hármasságban a világi hatalom - bármily szintet is képvisel - eleve a második helyen áll. Vö. Tellenbach 1988, 106-110. o. „Ut abbates qui monasteriis regularibus presunt, volumus atque iuvemus, ut secundum regulám vivant et doceant; et de subiectis de hoc quotquot illis et carnaliter et spiritualiter ministrari curent et vigilantiam habeant." Capitulare Italicum (808?). Cap. 2. In: Boretius 1883, 209,22-24. Nagy Károly uralkodása elején több olyan esetről tudunk, hogy az apátok - a Regulával homlokegyenest ellentétes módon - maguknak tartották meg a rendházak bevételeit, és a barátoknak alig hagytak valamit. A szerzetesek kénytelenek voltak valamilyen megélhetést találni maguknak, ezért szerteszét kóboroltak, alantas munkákból tengődtek, s a Regulához már alig tartották magukat. Nem véletlen, hogy rendeletben kellett szabályozni az ilyen eseteket. „Ut novatiani, qui veniunt in monasterio non recipiantur in ordine congregationis, antequam secundum regulám pleniter examinentur; et non proponantur ceteris in monasterio, antequam reguláris vitae ordinem pleniter edoceantur, sicut in regula sancti Benedicti continetur." Concilia Rispacense, Frisingense, Salisburgense, 800. Cap. 19. In: Werminghoff 1906, 210,10-13. Nagy Károlyig az úgynevezett kevert regula (Mischregel) koráról beszélhetünk a szerzetesség történetében. Ebben az időben nem volt könnyű a szerzetesek és a kanonokok, valamint ezek női változatának megkülönböztetése, mivel sok átmeneti forma is létezett, illetve a kétféle életmód specifikumai nem voltak pontosan körülhatárolva. Károly szabályozása jóvoltából viszont már pontosan lehetett tudni, milyen jellemzői vannak egy monachusnak, és milyenek egy canonicusnak. Nagy Károly monasztikus törvényhozásáról lásd Semmler 1966, 262-267. o. Jámbor Lajos uralkodásának elején, 816-ban adták ki az Institutio canonkomm rendeletet: „...fecit componi ordinarique librum canonicae vitae normám gestantem, in quo totius illius ordinis perfectio continetur..." (...összeállíttatta és elrendelte a kánonok szerinti élet normát adó könyvét,