Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

bői szokott nyílni a bibliotheca (könyvtár), a capitulum (káptalanterem) és a refectorium (ebédlő). A kerengő udvarában áll a folyóvizű lavatorium (kút). A coquina (konyha) a monostornak a templomhoz képest túlsó végén kapott helyet; az ebédlővel egy csapódeszkával fedett átadóablak kötötte össze. A konyhába ugyanis csak az oda heti váltásban beosztott testvérek léphettek be. Nyáron naponta kétszer, télen csak egyszer készítettek kétfogásos főtt ételt, amelyet - ha volt - friss zöldség vagy gyümölcs egészített ki.

105 A Regula szerint „a négylábú állatok húsának evésétől pedig mindnyájan teljesen tartózkodjanak, az egészen gyönge betegek kivételével".

106 Bizonyos napokon ehettek tojást, sajtot és halat. A legfőbb eledel a kenyér volt, de „egy font elég legyen napjában".

107 Fontos volt az ital is, de a korabeli viszonyok közepette nem mindenütt volt iható víz, ezért a regulaszerző Nursiai Benedek bölcsen úgy döntött, hogy „...ha tekintetbe vesszük az erőtlenek gyöngeségét, azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. [...] Ha a helyi viszonyok, a munka vagy a nyári hőség miatt többre lenne szükségük, azt az elöljáró ítélje meg. De mindenképpen ügyeljenek arra, hogy sokat ne igyanak, vagy éppen meg ne részegedjenek. Bár azt olvastuk, hogy »a bor egyáltalán nem való szerzeteseknek«, de mivel korunkban lehetetlen a szerzeteseket erről meggyőzni, legalább abban egyezzünk meg, hogy ne igyunk a telítettségig, hanem mértékletesebben..."

108 A szerzeteseknek ebben a korban még nem volt külön cellája, az csak a 13. század közepétől kezd szokássá válni. A dormitorium (alvóhely) általában a káptalanterem fölötti emeleten volt, s innen lépcsőn meg lehetett közelíteni a templomot, illetve a necessariumot (szükséghely, latrina). A Regula előírja, hogy „...ágyneműnek legyen elég egy gyékény, egy könnyebb és egy melegebb takaró és egy fejvánkos";

109 illetve „... mindnyájan egy helyen aludjanak; ha pedig nagy számuk ezt nem engedi, tizenként vagy húszanként aludjanak dékánjukkal együtt, hogy őrködjék fölöttük. Ebben a helyiségben egészen reggelig égjen a mécses. Ruhában aludjanak, és övvel vagy kötéllel felövezve, de késük ne legyen az oldalukon, amikor alusznak, hogy az alvót álom közben véletlenül meg ne sebezze."

110 Öltözetük megfelelt az éghajlatnak, erről a Regula rendelkezett, „...mérsékelt éghajlatú helyeken minden szerzetes számára elég egy kukulla és egy tunika - mégpedig télen egy vastagabb, gyapjas kukulla, nyáron pedig egy könnyű, viseltes -, továbbá a munka miatt a skapuláré; lábbelinek pedig cipő és szandál. [...] Elégséges ugyanis, ha a szerzeteseknek két tunikájuk és két kukullájuk van, az éjszakák és a mosás miatt."

111 A scriptorium (írószoba) és a bibliotheca (könyvtár) a monostor egyik legértékesebb és legjobban védett része. Ide még a belépést is szigorúan szabályozták, egyrészt azért, hogy a scriptorok (másoló testvérek) nyugalomban dolgozhassanak, másrészt hogy csökkentsék a tűzvész veszélyét. Éppen ezért itt semmilyen fűtést nem engedtek meg, s az itteni munkát is lehetőleg nappal végezték, hogy elkerülhessék a gyertya vagy mécses használatát. A monostorok könyvtárai - mai fogalmaink szerint - nem voltak nagyok, de ki kellett elégíteniük a Regula elvárásait, ugyanis „a negyvennapi böjtre mindenki kapjon egy könyvet a könyvtárból, amelyet elejétől végig olvasson el".

112 Nursiai Benedek azt kívánta szerzeteseitől, hogy különüljenek el a világtól, de „min-