Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

illetve püspököt állított. Az így kialakult sajátegyházi (Eigenkirche) rendszer azonban számos régi problémát felszínre hozott, és sok újat generált mind az egyház belső működését, mind pedig az állammal való kapcsolatát illetően.

76 Károly korában még javában zajlott a térítés és az egyházszervezés, s ez lendületet adva, megakadályozta az elkényelmesedést. A misszionálás veszélyei ugyanakkor lelki erőforrásként hatottak: a vértanúhalál kézzelfogható lehetősége sok pap és szerzetes számára lelkesítő volt. A 9. század elejére azonban a frank birodalom lényegében keresztény lett, a hittérítési feladatok nagyrészt megszűntek. Az egyház gazdagodásának egyrészt lelki és erkölcsi hanyatlás, elkényelmesedés volt a következménye; másrészt pedig a klérus kezdte terhesnek érezni a világi befolyást.

77 Lajost gyermekkora óta érdekelte az egyház tanítása és tevékenysége. Különösen foglalkoztatta az egyházi szervezet kiépítése. A gyakorlati reformok első lépéseként a monostorok megreformálása látszott legcélravezetőbbnek, hiszen ennek már volt előzménye, ugyanis Nagy Károly a korábbi zavaros időszak következményeként jelentkező fegyelemlazulást kívánta megszüntetni, és a monostorokat a birodalom struktúrájába akarta beépíteni. Ennek egyik megoldása az volt, hogy a helyi földesúr befolyása alól egyre inkább a császár védelme alá kerültek. Törvények szabályozták az apátválasztást és az apátok feladatait: „Akarjuk és elrendeljük, hogy az apátok, akik szabályozott monostorok élén állnak, a regula szerint éljenek és tanítsanak, alárendeltjeikre vigyázzanak, és róluk - akárhányan vannak - testileg és lelkileg kötelesek gondoskodni."

78 Ugyanígy előírták a novíciusok felvételi rendjét és oktatását: „Hogy a novíciusokat, akik a monostorba jönnek, addig ne vegyék fel a közösség rendjébe, amíg a Regula szerint teljesen meg nem vizsgálták őket; és ne helyezzenek addig senkit tisztségbe a monostorban, amíg a Regula szerinti élet rendjére alaposan meg nem tanították, miként Szent Benedek Regulája tartalmazza."

79 Ezenkívül kötelezővé tették a klauzúrát, korlátozták a szerzetesek csavargását, és bizonyos gazdasági feladatokat is el kellett látniuk a monostoroknak.

80 A klerikusok képzésére éppen ezért különös gondot fordítottak. Az itáliai városokban ugyan létezett még néhány laikusiskola, amely a hivatali írásbeliség számára nevelt írástudókat, de nyugaton a római iskolaügy a 6. századra összeomlott. így az egyház maradt a képzés egyetlen helye: a papoknak írni-olvasni kellett latinul, hogy a szertartásokat végezni tudják. Az egyes szerzetesi iskolák saját novíciusaikat oktatták, a legtöbb püspöki székhelyen pedig a papság nevelésére létesítettek iskolákat. Nagy Károly ezért a 8. század végén elrendelte, hogy „a mi kormányzásunkra bízott püspökségek és monostorok a szerzetesi élet rendjén és a szent vallás gyakorlásán kívül azoknak, akik az Úr adományából tanulni tudnak, kinek-kinek képessége szerint a tudományokban is oktatást nyújtsanak, mert amiképpen a szerzetesi életszabály a tisztes erkölcsöket, úgy díszíti és ékesíti a tanítás és a tanulás szorgalmazása a szavak rendjét. Tehát akik Istennek tetszeni vágynak helyes életükkel, ne hanyagolják el azt se, hogy tessenek helyes beszédükkel. [...] Ezért serkentünk benneteket, hogy ne hanyagoljátok el a tudományok tanulmányozását..."

81 Ezekből az oktató-nevelő intézményekből, amelyek mai fogalmaink szerint az elemi szinttől a főiskoláig biztosították a képzést, került ki a birodalom tisztviselőkarának nagyobb része is. Az itteni bibliotékák kicsik voltak: még a legnagyobbnak számítók kódexál-