Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

eddig afelicitas nyújtott, most a sanctitas adja meg" (,,...et quicquid felicitas usque hic praestiterat, addet hic sanctitas"). Alcimi Ecdicii Aviti Viennensis episcopi opera quae supersunt. Ed. Peiper, Rudolphus. Berolini, 1883. 76,2-3. /MGH AA. 6,2./ - Kari Hauck több tanulmányában (Geblütsheiligkeit. In: Über Floridus. Mittellateinische Studien. Paul Lehmann zum 65. Geburtstag. Hrsg. Bischoff, Bernhard - Brechter, Suso. Sankt Ottilien, 1950. 187-240. o. Lebensnormen und Kultmythen in germanischen Stammes- und Herrschergenealogien. Saeculum, 6 (1955). 186-223. o. Die geschichtliche Bedeutung der germanische Auffassung von Königtum und Adel. In: XI

e Congrés International des Sciences Historiques, Stockholm 21-28 aoűt 1960. Rapports 3.Moyenäge. Göteborg, 1960. 96-120. o.) foglalkozott a vér szerinti szentség kérdésével. Koncepciója szerint a középkori uralkodócsaládok eredetileg pogány szakralitásukat változtatták át a kereszténységben szentkultuszra. Való igaz, hogy az uralkodócsaládok mindegyikében sok szentként tisztelt személy van, de az a 19-20. század fordulója óta elterjedt általánosítás, hogy „a szentek a pogány istenek helyébe léptek" (vö. Pierre Saintyves: Les saints successeurs des dieux. Paris, 1907), rendkívül túlzó. A vallástörténethez a történettudomány szövegkritikai eszközeivel közelítő kutatók kényszerűen beleesnek a vallási jelenségek objektív, tárgyszerű értelmezésének csapdájába. A vallás azonban nem „objektív jelenség" abban az értelemben, hogy nem elegendő az adatok (konkrétumok) szintjén vizsgálni, hanem a „kézzelfoghatatlan" belső lényege felől kell megközelíteni. A vallás mint olyan sokkal mélyebben őrzi az ősi, képekben és szimbólumokban gondolkodó embert, mint azt a tárgyiasult jelenségek alapján gondolnánk. A vallási jelenségek értelmezéséről lásd Mircea Eliade különböző műveit. Hauck felfogását vitatta a kiváló cseh középkortörténész, Frantisek Graus (Volk, Herrscher und Heiliger im Reich der Merowinger. Studien zur Hagiographie der Merowingerzeit. Praha, 1965). Véleménye szerint a vérségi alapú pogány uralkodókultusz és a keresztény királyok szakralitása között nem igazán lehet kapcsolatot találni; a két teljesen különböző kultusztípus között nem kell kontinuitást keresni. Bár kutatása rendkívül alapos, végkövetkeztetése vitatható. A „pogány uralkodókultusz" meghatározásával nincs probléma, bár az uralkodás szakralitása nem a keresztény felfogás kizárólagos jellemzője, ám a „keresztény szent királyok" fogalmát Graus a szentté avatott királyokra korlátozza, s ez önmagában leszűkíti az eredmény értelmezési lehetőségeit. A Meroving királyok között valóban vannak egyházi értelemben szentként tiszteltek, de a forrásokból előtűnő uralkodói sanctitas nem az egyházi jellegű szentkultuszra vonatkozik, hanem a királyi hatalom isteni alapú legitimitására. Graus történészi látásmódját túlságosan meghatározza a-korból és a helyszínből is fakadó (1965, Prága) - materialista szemlélet. Az más kérdés, hogy a racionalista, materialista látásmód (marxizmusra hivatkozás nélkül) a „polgári ideológián/ideológiákon" alapuló Nyugaton is elterjedt és divatossá vált, az „objektív", „modern" vagy éppen „liberális" jelzőt használva a „marxista" és „történelmi materialista" helyett; e gondolkodásmód „divatossá válásában" kiemelkedő szerepet töltött be a méltán elismert francia középkortörténész, Marc Bloch. Témánkhoz kapcsolódó műve, a Gyógyító királyok. A királyi hatalom természetfeletti ereje Franciaországban és Angliában (Les rois thaumaturges) 1924-ben jelent meg. Tárgya a francia és az angol királykoronázási szertartáshoz kapcsolódó különös rítus: a megkoronázott királyok puszta kézrátétellel meggyógyították a görvélykórt. A könyv 1983-as kiadásához a 20. század második felének egyik legelismertebb francia történésze, Jacques Le Goff írt értékelő előszót, s ebben kitér Bloch végkövetkeztetésének magyarázatára is. „A racionalista, ateista zsidó történész, Marc Bloch számára, aki a felvilágosodás örököse volt, és aki mindennél jobban hitt a hagyományokból eredő fontos világi értékekben, csak egy kérdés maradt hátra: hogyan működött a királyi csodatételbe vetett hit? [...] olyan magyarázatot vázol fel, amely igyekszik elkerülni az anakronizmust és a pozitivista egyszerűsítést. [...] A középkortól a felvilágosodásig két okból hittek a királyok gyógyító erejében. Egyrészt mert a mentalitás lehetővé tette ezt a hitet. A görvélykór vagy skrofula sokszor magától elmúlt: a csodát a természet tette. [... Másrészt] »azért hittek a csodában, mert úgy vélték, a király kezének csodás erővel kell birnia«. Ez a rövid és sommás magyarázat nyilvánvalóan tükrözi a szerző elkötelezett észelvűségét. A könyv híres végkövetkeztetése: »A királyi csodatételbe vetett hit kollektív tévedés«." (Bloch 2005, 34. o.) A 60-as évek végétől számos kutató foglalkozott a kora középkori uralkodói szentség kérdésével; inkább Hauck, mint Graus véleményét finomítva tovább. E kutatásokból általában már hiányzott a szakrális legitimáció kérdésköre, olyannyira, hogy szinte félreérthető módon összekeveredett a szent hatalom és a királyi (élet) szentség fogalma. Ezt a vonalat folytatja a magyar Klaniczay Gábor is, a témában összefoglaló monográfiája: Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek. Budapest, 2000. A hatalom és annak legitimációja nehezen dokumentálható, filológiai és történetkritikai módszerekkel gyakorlatilag kutathatatlan terület. Nem véletlen, hogy inkább filozófiai és politológiai érdeklődésű kutatók, mint például Walter Ullmann vagy a fiatalabb Joseph Canning foglalkoznak vele. Ma is érdekes Guglielmo Ferrero 1942-ben írott könyve, A hatalom (magyar kiadása: Budapest, 2001). Molnár Tamás filozófiai indít-