Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

hajlevágás Nagy Károly után is közismert volt. Amikor Jámbor Lajos császárt fia, Lothar le akarta taszítani a trónról, 830-ban először azt ajánlotta neki néhány, a fiához húzó püspök, hogy vágassa le haját, és menjen monostorba. Mivel erre nem volt hajlandó, 833-ban Lothar arra kényszerítette, hogy nyilvánosan ismerjen be néhány ráfogott vétket. Ezek alapján a fiához hű püspökök vezeklésre ítélték. A nyilvános vezeklésnek való alávetés által teljesen törvényes úton lehetett kormányzásra alkalmatlannak minősíteni az uralkodót. A puccs jellegű hatalomátvétel legvértelenebb s jogilag legtisztább látszatot keltő formája tulajdonképpen mindig is a koncepciós per volt. 34 évvel később, a 867-es troyes-i zsinatról I. Miklós pápának küldött jelentésben úgy emlékeznek meg a püspökök az esetről, mint ami „kánon és igazság elleni gyalázatos dolog volt" („contumeliose gestum fuerat, nec canonice nec iuste factum fuisse"). (Zsinati levél I. Miklós pápához, 867. november 2. In: Hartmann 1998, 234,6-7. 18 Ennek az álláspontnak egyik legtekintélyesebb képviselője Fritz Kern (Kern 1914). A germán hagyomány szerint az uralkodói családokban vérségi leszármazással öröklődő, isteni ősöktől származó természetfeletti - elsősorban gyógyító - képesség (Heil, felicitas) rejlik. A keresztény időben az uralkodó isteni ősökön alapuló legitimációja helyébe az Istentől származó hatalom, az Isten kegyelméből való király (rex ex Dei gratia) koncepciója lépett, a legitimáció látható oldalát az egyházi-politikai szertartások - felkenés, felszentelés (unctio, consecratio) - biztosították. Kern véleménye szerint a középkor folyamán a „társadalmi szerződésre" és az „ellenállási jogra" épülő, egyre bővülő és egyre szélesebb körben elterjedő politikai séma vette át a vérségi-származási, illetve az egyházi legitimáció szerepét, miközben megőrzött egyes elemeket a korábbiból is. Ilyen például a francia és angol királyok 18. századig gyakorolt csodás gyógyító képessége. Kern bevezette az azóta is használt Gottesgnadentum terminus technicust, amelyet magyarul csak körülírással lehet visszaadni: uralkodók isteni legitimitása, Isten kegyelméből való uralkodás. Az ő felvetései nyomán alakult ki több, a középkori politikai teológiát kutató iskola (Walter Ullmann, Ernst Kantorowitz, Michael J. Wilks). 19 Canning 2002, 78. o. Canning véleménye szerint a germán vérségi jog ugyanúgy szakrális legitimációt ad, mint az Isten kegyelmére hivatkozó keresztény monarchia. Ezért lehet mindkettőt teokratikus királyságnak nevezni. 20 Fried 1985, 115. o. 21 Ullmann 1960, 68. o. 22 Ullmann véleménye szerint II. István pápa egyik célja a frankföldi úttal az volt, hogy Pippinnel nyilvánosan megerősíttesse a konstantini adománylevelet, nem direkte kinyilvánítva ezt, hanem azáltal, hogy a király a longobárdoktól elfoglalandó területet mint Szent Péter régi birtokát adja vissza a pápaságnak. Ullmann 1960, 92. o. 23 Aistulf (*? -1756. december) 749 júliusától longobárd király. Szerette volna Itáliát longobárd uralom alatt egyesíteni. 751 -ben elfoglalta Ravennát és Rómát fenyegette. III. István pápa Pippin frank királyhoz fordult, aki 755-756-ban két hadjáratban Aistulfot legyőzte, s a meghódított tartományok visszaadására kötelezte. Vadászat során balesetben halt meg. A frank, illetve a pápai krónikák elég egyoldalú képet rajzolnak róla, hitszegéssel és kegyetlenséggel vádolják. 24 „... ut leo dentibus frenebat..." Anastasius bibliothecarius: História de vitis pontificorum Romanorum [Über pontificalis], 240. PL CD-ROM vol. 128. 1091. 25 „... mox idem beatissimus papa praedictum Christianissimum regem lacrymabiliter deprecatus est ut per pacis foedera causam beati Petri et Reipublicae Romanorum disponeret." Anastasius bibliothecarius: História de vitis pontificorum Romanorum [Liber pontificalis], 243. PL CD-ROM vol. 128. 1093. 26 „... et tali omnes interdictu et excommunicationis lege constrinxit, ut nunquam de alterius lumbis regem in aevo presumant eligere, sed et ipsorum, quos et divina pietas exaltare dignata est..." Clausula de unctione Pippini. In: Gregorii Turonensis opera. P. 2. Ed. Krusch, Bruno. Hannoverae, 1885. 466,3-5. /MGH SS rer. Merov. 1,2./Vö. Ullmann 1960, 85. o. 27 „DCCLIIII. Stephanus papa postquam a rege Pippino ecclesiae Romanae defensionis firmitatem accepit, ipsum sacra unctione ad regiae dignitatis honorem consecravit et cum eo duos filios eius Karlum et Carlomannum" (Miután Pippin királytól a római egyház megvédelmezésének állhatatos szándékát megnyerte, István pápa szent kenettel a királyi méltóság tiszteletére őt felszentelte és vele együtt két fiát, Károlyt és Karlmannt). Annales Einhardi. In: Pertz 1895, 13. o. A legitimálás igényét még inkább tükrözi az Annales regni Francorum szóhasználata: confirmavit (megerősítette). 28 523-ban Avitus vienne-i püspök Chlodvig királynak írt levelében kifejti, hogy mivel immár keresztény uralkodó, ezért nem az őseitől származó felicitasra, hanem a Krisztustól eredő sanctitasra kell alapoznia: „amit