Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 1-2. sz.

Thesaurus Ecclesiae - KISS MELINDA: Síremlékek Sopronban

felépítés, valamint az épületplasztikából ismert profilos kőgerendák, a háromszögű timpanon és a késő reneszánsz ornamensek alkalmazása. A monumentális jelleget az architektonikus felépítésen túl a 3-4 méteres magasság is biztosítja. A kőlapokon a címerek alatt terjedelmes sírfelirat olvasható. Maga a lap a középkorban elterjedt címeres-feliratos típust veszi mintaként, amelyet azonban - Sopronban egyedülálló módon - kibővítettek a reprezentatív jelleget kölcsönző díszes késő reneszánsz kerettel. Az oldaldíszek is mindhárom esetben hasonlók. Felépítésük az oszlopfő-törzs-lábazat szisztémát követve három részre tagolódik: alul és felül voluta (tekercselt inda), középen gyöngysoros fülkagyló, porcornamens. A német késő reneszánsz jól ismert, jellegzetes motívumai jelennek meg a köveken. Ilyen díszítményeket előszeretettel használtak kőfaragók, szobrászok, asztalosok és ötvösök - magas művészi és kézműves színvonalon egyaránt. Az alsó, téglány alakú mezőkben és a timpanonban legtöbbször bibliai idézeteket olvashatunk. Előfordul, hogy a koronázó párkány alatti frízen is találunk idézetes mondatszalagot. Úgy a lábazaton, mint az oromzaton alkalmazott megoldások az évtizedekkel későbbi síremlékeken is tovább öröklődnek, bár a 18. században a szigorú építészeti tagolás a barokk szellemében némileg kötetlenebbé válik. E korai síremlékek művészettörténeti elhelyezése bizonytalan, hisz helybeli formai előzményről nem tudunk. Egyetlen korábbi - 1631-ből származó - késő reneszánsz ízlésű protestáns síremléktöredéket ismerünk Sopronból: a híres polgármester, Lackner Kristóf csonka vörösmárvány sírlapját. De az említettekhez hasonló felépítésű temetői-fali síremléket a környékbeli osztrák katolikus régiókban, így a szentmargitbányai (St. Margarethen) és a bécsújhelyi (Wiener Neustadt) kőfaragó központ hatósugarában sem találunk. A vizsgálódásnál azonban más szempontok figyelembevételére is szükség van. Öszszefüggéseket kell keresnünk a síremlékek és az úgynevezett protestáns művészeti hagyomány között. A protestáns művészet legitimitását sokan ugyan kétségbe vonják azzal az indokkal, hogy nem mindenkor lehet világosan elkülöníteni a „katolikus művészet" stílus- és tárgyválasztásától. A protestáns főurak számára készült szobrászati anyagra talán igaz ez az állítás, hiszen ebben az esetben - a viszonylagos biztonságból fakadóan - nem a védekezés-elkülönülés, hanem egy általános reprezentáció igényei kerültek előtérbe. De az önállóságában szorongatott, állandó érdekvédelemre kényszerült evangélikus városi polgárság és az Ausztriából bemenekült nemesség művészeti öröksége más: a német késő reneszánsz - már konzervatívnak számító - formavilága itt az ellenreformációval, a barokkal való szembesülést is kifejezi, miközben visszafogottabb, az érzéki-illuzionisztikus hatásokkal szemben tartózkodóbb vallásosságot képvisel. Az ismert főúri síremlékektől eltérően Sopron evangélikus emlékein a 18. század második feléig teljesen mellőzték az alakos ábrázolást: ez a tény ugyancsak a megrendelők konzervatív, puritán szellemiségét bizonyítja. Azonban elgondolkodtató, hogy a távolabbi német területeken találkozhatunk olyan protestáns polgári síremlékekkel, amelyeken az elhunyt alakja is megjelenik: jelentős ide vonatkozó emlékek maradtak fenn például a csehországi Grottau (német név) régi temetőjében Reichenberg körzetében

5 (3. kép). Vajon miért nem jelenik meg az elhunyt alakja Sopron sírművészeté-