Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 1-2. sz.

Figyelő - SZENTPÉTERI MÁRTON: Válságok és reformtörekvések (Viskolcz Noémi: Reformációs könyvek)

tató kritikája arra mutathat rá, hogy a reformáció - belülről persze nyilván másképpen megélt - válságát kívülről is észlelte a világ, s nyilván nem csak az olyan nagy tudású és intuitív látnók zsenik, mint amilyen a katolikus megújhodás korántsem dogmatikus figurája, a nagy reformer és chiliaszta Campanella volt. Campanellára már csak azért is érdemes egyébként odafigyelnünk, mert felekezeteken túlmutató reformeszméinek közép-európai „implicit recepciója" (Mulsow) jelentős mértékben hatott a Hartlib-körön belül - vagyis az elsősorban Samuel Hartlib szervezte, döntően levelezés útján működő, Európa legjelesebb értelmiségijeit összekapcsoló hálózat szereplői között -, illetve különösen Comeniusxa s a „gyulafehérvári konstellációra", tehát főként Alsted és Bisterfeld munkásságára.

19 Egyetemes reformáció Erdélyben Ezzel eljutottunk a másik kérdéskörhöz, amelyről röviden szólni szándékoztam e recenzió keretei között. Viskolcz Noémi többször is utal arra, hogy a Permeier-kör, jelesül maga Permeier és a pozsonyi levelezőtárs, Melchior Beringer von Königshofen gyakran kapcsolatba került a „gyulafehérvári konstellációval", azaz főként Alsteddel és Bisterfelddel. Megtudjuk például, hogy Permeier 1638-ban példányokat küldött Alstednek Error triunus című könyvéből (72, 95).

20 Később pedig arra is fény derül, hogy Melchior Beringer von Königshofen mindenképp Bisterfeldben látta 1642-ben annak garanciáját, hogy magyar, illetve szláv fordításban megjelentessék Johann Arndt posztilláit erdélyi fejedelmi támogatással (250-251). Viskolcz Noémi külön fejezetet is szentel könyve „Libri fanatici" című részében Alsted Diatribe de mille annis apocalypticis című könyvének, amely Permeier kedvenc chiliaszta olvasmányai közé tartozott (6572). Ugyancsak részletesen foglalkozik Permeier 1644-es, Unpartheyische Censur című művével, amelynek egyik legfontosabb forrása Bisterfeld Leidenben, 1639-ben megjelent, Európa-szerte ismert De uno Deo, Patre, Filio ac Spiritu Sancto, Mysterium pietatisa volt (104-107).

21 A Viskolcz Noémit ösztönző Keserű Bálint a maga úttörő kutatásaiból „azt a következtetést vonta le, hogy a német evangélikus körökben keletkezett heterodox jellegű irodalom egyik célterületévé vált Magyarország és Erdély, sőt, e művek magyar, illetve szláv nyelvű fordítása is komolyan szóba jött" (31).

22 Könyvének fentebb idézett részeiben Viskolcz Noémi ezt a felvetést járta körül alaposabban, s arra a konklúzióra jutott, hogy Permeier szerint a kálvinisták második vagy folytatódó reformációjának jobbító törekvései, illetve a bibliaértelmezés gyakorlata sokkal előbbre jár, mint a lutheránus reformok (107). Mindettől függetlenül továbbra is izgalmas marad a kérdés, hogy miért fogalkoztatta a gyulafehérvári konstelláció Permeieréket oly nagyon. Hogyan kapcsolódhat össze a Johann Arndt-i harmadik reformáció Permeiertől vallott eszménye az alstediánus-bisterfeldiánus egyetemes tudománynak az ember egészét megcélzó reformtörekvéseivel, a folytatódó, vagy immár inkább egyetemes reformáció pánszofikus eszményével? Egy biztos: Alstedék mindig is aktívan részt vettek irénikus projektumokban, így a Dury kezdeményezte 1634-es gyulafehérvári irénikus zsinaton is, ahol a lutheránus és kálvinista egyházak közötti kívánatos unió volt a tét. Kevésbé közismert tény, hogy a radikális reformáció hívei ellen indított kálvinista „irodalmi támadás" (Keserű) sem volt oly harcias, mint ahogy azt lexikon-