Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - SZARKA MIKLÓS: Lelkészházasságok válsága és gondozása

hozzá egészen sajátosan: mindketten nagyon bensővé tudták tenni ezt a programot azáltal, hogy saját maguknak olyan „felsőbb én"-ideálokat fogalmaztak meg, amelyeket mint magas szintű elvárásokat ők is nagyon sok belső erőfeszítés révén tudnak csak megközelíteni, és mivel megvalósítani soha nem tudják, az önvád nyomasztja személyiségüket. Ezek a házaspárok sajátosan „vonják be" a gyülekezetet harmadik szereplőként ebbe a „játszmába". Az igehirdetésben a törvényre helyeződik a hangsúly, mert paranccsá teszik a másiknak, amit ők maguk sem képesek megvalósítani. Ugyanakkor a gyülekezetet bevonják magánéletükbe, hogy ezzel tegyenek a közösség előtt bizonyságot. „Bizonyságtételük" külső hitele egyre kétesebb, ugyanakkor a kettőjükre nehezedő teljesítménykényszer egyre nyomasztja őket önmaguk, azaz mindkettőjük előtt. Ez az önmagukra nehezedő nyomás feszültséget, szorongást gerjeszt. A szolgálatnak számokban kimutatható eredményei lehetnek, egy „hívő csoport" kristályosodik ki körülöttük, de az áldás hosszabb távon elmarad. A „Mintapárként kell élnünk, mert ez része a bizonyságtételünknek" című házaspártörténet belső tragikumát a következő diagnosztikus summában foglalhatjuk össze: a hasonló „én-ideálok" „mi-ideálokká" tétele színéről tekintve mintaházasságként mutatja fel az ilyen lelkészházasságokat, ennek azonban súlyos ára van: a „mi" szorongásai és a „mi" neurózisa, amelyek pszichoszomatikus tünetekhez, majd tünetegyüttesekhez, és végül akár betegségekhez vezetnek. Ilyenkor a minta-házaspárkapcsolat árnyékjelensége a „mi" szorongásunk, amely csíraállapotú válságtünetnek tekinthető, de a betegségek, pszichoszomatikus gondok már válságjelek. Mindezt szubjektíve kevésbé érzik az ilyen házaspárkapcsolatok tagjai, mert - különösen a kezdetekben - együtt vannak. A „mi" erős élménye feledteti velük, hogy szoros szövetségük már a válság csíráit hordozza. Majd csak később lesz terhessé az „én" számára a „te", a „te" számára pedig az „én". Ilyenkor a házastársi közösség adott, de többé nem erőforrás a belső és külső nehézségek legyőzésében.

27 Az ilyen lelkészházaspár-kapcsolatból származó gyermekek lázadnak leginkább a szülők sulykolt értékei ellen, és e gyermekek lélektörténetében bizony megjelen(het)nek a fiatalkori viselkedési gondok szindrómái, amelyekkel a szülőknek nagyon nehéz szembesülniük. „Nekem ügyem az egyház, az evangélium, de neked semmi közöd hozzá" Fentebb már hangsúlyoztam, hogy az itt leírtak nem anonim esettörténetek, hanem súlyosságukban fokozódó válságjelenségek. Ez a megállapítás különösen áll az itt következő válságjelenségekre. Ugyanis különösen a kapcsolatok korai szakaszában, amikor az érzelmek összetartó ereje erős, rejtve maradnak a házastársak szemlélet- és értékrendbeli különbségei, ellentétei. Bár régebben, sőt a mai napig is hangoztatták direktívebben tanácsot adó lelkivezetők, hogy „a lelkipásztor(jelölt) párválasztása esetén a gyülekezet érdekét mindenképpen szem előtt kell tartsa". Nyilvánvaló, hogy itt a lelkész esetében 2Kor 6,14-re (Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában...) történő hivatkozással hangzottak el ezek a valóban bölcs intelmek.

28 Az summásan érzékelhető, hogy Pál nem törvényként és elsődlegesen nem a házasodni kívánóknak küldi pásztori intését - bár ők is érthetnének belőle, mert bizony nem egy lelkipásztor házasságtörténetének volt súlyos keresztje ez a „felemás iga". De amikor a lelkészházaspár-