Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - SZARKA MIKLÓS: Lelkészházasságok válsága és gondozása

lam gondozott házaspárokra terjedt ki. A lelkészházaspárok átlagos mentális állapota remélhetőleg jobb e fenti képnél, vagy sokáig „larválják" konfliktusaikat? Hangsúlyozom: azért alkalmaztam a prevenciós elvet, hogy ezzel is népszerűsítsem a megelőzést és annak fontosságát. Melyek a lelkipásztor házaspárkapcsolatának csíraállapotú válságelőjelei, válságjelei, konfliktustünetei, és mindeközben mit végezhet el Isten? Az előző fejezetben a lelkipásztor párkapcsolati feszültségeit - ahogy ezek a primer, szekunder, tercier szakaszban egyre bonyolultabbakká váltak - inkább a kapcsolati folyamatokra nézve és a lélek belső folyamataira nézve szemléltük. Hiszem, hogy ahogy egy válsághelyzet súlyosbodik, a terapeuta is arra kényszerül, hogy mélyebbre tekintsen. Mivel azonban nem analitikus képzettségű, vigyáznia kell, hogy intrapszichésen ne menjen túl mélyre. Ugyanakkor én inkább rendszerszemléleti megközelítésben gondolkodom, az iránt vagyok elkötelezettebb. Most, amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy melyek a lelkipásztor házassági konfliktusainak sajátosságai, akkor megpróbáljuk integrálni - a pszichodimanikus szemlélet mellé - a rendszerszemléletű megközelítést. így a lelkipásztor párkapcsolati feszültségeit a családi és gyülekezeti, tehát mikro- és makroszociális rendszerbe beágyazottabban szemléljük. Egyébként hangsúlyozzuk, hogy a különféle foglalkozást, hivatást végző és különböző társadalmi funkciókat betöltő emberek, házaspárok konfliktusainak megvannak a sajátosságai, talán éppen az őket körülvevő mikro- és makroszociális rendszer egyediségeiből és az ezekre adott belső pszichés válaszokból adódóan. A lelkipásztorok pszichés sajátosságait meghatározza, hogy a közösség értékhordozó emberei. Az, hogy egy szolgára sok teher nehezedik, nagyon jellemző abban a térben, ahol mozognak; nyilvánvaló, hogy mint tanítók, értékközlők, belső pszichés alapstruktúrájuk is ehhez illik vagy igazodik, nagyon sokszor az őket körülvevő közösség a maga erkölcsi elvárásának megtestesítőit, mintáit keresi bennük úgy, hogy ezt a szerepelvárást a lelkészházaspárra - férjrefeleségre - is kiterjeszti. Olyannyira, hogy a lelkészházaspár és a gyülekezet viszonya erősen paternális vagy maternális annak függvényében, hogy milyen „szerepátvitelek" célpontjai ők a gyülekezet részéről. Ez a rájuk nehezedő erkölcsi nyomást még inkább fokozza. Ezek az átvitel-ellenátvitel folyamatok nagyon fontossá teszik értékhordozó, mintaadó szerepüket, különösen akkor, ha ezek a kívülről érkező elvárások bennük nárcisztikus vagy autoriter, esetleg hiszteroid indulatokat és készségeket ébresztenek (ne is beszéljünk rejtett omnipotens vágyfantáziákról). Ebből a lelkészházaspár-gyülekezet rendszerből, ha tartjuk magunkat a rendszerszemlélethez, nem hagyható ki a lelkipásztor családja, de az egyház jogilag demokratikus, látszatra testvéri, a valóságban tekintélyelvű rendszere sem. Mivel a fentiekben nyilvánvalóvá lett, hogy vannak jól működő, de a párkapcsolati zavarok esélyeit, néhol előjeleit magukban hordozó lelkészházaspár-kapcsolatok, és vannak érzelmileg elsivárodott, sőt konfliktusos, mi több, súlyos válságokkal terhelt