Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - SZARKA MIKLÓS: Lelkészházasságok válsága és gondozása

lelkészházaspár-kapcsolatok. Ezért meg kell különböztetnünk azokat kapcsolatokat, amelyek működnek, de csíraállapotban hordozzák a válság esélyeit, és a válságos, sőt súlyosan válságos párkapcsolatokat. Erősen hangsúlyozom, hogy az alábbi pontokban leírtak nem anonim esettörténetek. Inkább egy-egy válságfolyamatban a leggyakrabban megjelenő negatív, feszültségeket okozó erővonalak, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben mindegyik lelkészházaspár válságtörténetében megjelen (het)nek. Ezek a válságtünetek - a segítő foglalkozást folytatók házaspárkapcsolatainak válságtünetein belül - még sajátosabb vonásai a lelkészházaspár válságtörténetének. Arról azonban nincs szó, hogy ilyen tünetek csak a lelkészházaspár életében jelenhetnek meg. A lelkész-lelkészné vagy lelkésznő, tehát a férj és a feleség egészen sajátos mikro- és makroszociális rendszerben élik válságaikat, ugyanakkor, amint fentebb is elhangzott: ők is ugyanúgy emberek, mint a többi ember. A válságtípusokban előrehaladva láthatjuk, hogy a válságok egyre súlyosabbak. Lássuk tehát ezen válságelőjeleket, válság-, illetve konfliktustüneteket: „Én szeretnélek, és várom, hogy szeress, de te csak szolgálsz!" A szociológiai felmérések feltárták, hogy a 20. század második felében a házasság mint intézmény feltűnő változásokon ment át.

24 Immár nem csak a hagyományos szerepeket kínálja, mint az eltartó, az eltartott, a dolgozó férj, a gyermekét nevelő anya vagy a családi kismanufaktúra, amelyben a családi közösséget erősen a termelő közösség szerepviszonyai tartják össze kohéziós erőként; a házastársi és családi közösségben élők erősen érzelmi igényekkel is fellépnek egymással szemben. Ez különösen áll a házaspárkapcsolatokra, amely a „nukleáris kiscsalád" rendszerben egy, esetleg két gyermek mellett még erősebben éli meg az érzelmi egymásrautaltság igényét, s ahol elementárisabban jelenti be mindkét fél a maga gyengédségelvárását a másik fél iránt. Sőt e sorok írójának meggyőződése szerint minél több törés, trauma éri a serdülő és a kisgyermek identitásigényének a kibontakozását, és minél több az úgynevezett fiatalkori problémaviselkedési szindróma,

25 annál többen várnak nagyon sokat érzelmileg a házaspárkapcsolattól. A lelkészházaspár sajátos helyzetben van, ugyanis a gyülekezet szociális terében nagy erővel érvényesül a hagyományos szerepek iránti elvárás, amelynek ők - ez egzisztenciális igényük - mindenképpen meg akarnak felelni. Egy sajátos kettős igény érvényesül, amelynek kielégítése két irányban kell hogy megtörténjen. Befelé, egymás iránt az intimitás kétoldalú, kölcsönös pszichés igénye; kifelé, a gyülekezettel való kapcsolatban a szociális, segítő-szolgáló, másik felé forduló magatartás igénye. Az egyik, tehát az egymás felé forduló, megélendő intimitásigény kielégítése bensőséges introverziót kíván meg a pártól. A másik, a gyülekezet felé megélt „professzionális" szerep egy hitelesnek elvárt extroverziós igény támaszt ugyanezen pár iránt; ráadásul úgy, hogy lehetőleg mindketten párként éljenek, kommunikáljanak a gyülekezet felé. Ezt a sajátos helyzetet már Pál is felfedezte és leírta lKor 7,34-ben. Ez az alaphelyzet lényegileg triádikus, tehát hárompólusos rendszert alkot, amely csakis úgy működhet, ha a lelkészházaspár rugalmasan képes a belső intimitásigényt kielégíteni úgy, hogy a külső elvárásoknak is megfeleljen. Ha tehát ez tudatosítható számukra, és ha erre készülnek, maga az alaphelyzet nem feltétlenül okoz csíraállapotú