Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - SZARKA MIKLÓS: Lelkészházasságok válsága és gondozása

ülünk le. Ugyanakkor a terapeuta nem egészen naiv ember: a drámai játszmába őt is bevonhatják, ha nem vigyáz, éppen harmadik személyként, akivel az egyik fél igazolni akarja magát. Ez különösen a lelkész házastárs esetében áll, vagy annak esetében, aki nem akar válni, vagy annak esetében, aki a gyülekezet érdekére, a szolgálat szempontjaira hivatkozik, vagy arra a félre, akinek sikerült több erkölcsi bizonyítékot gyűjteni a másik ellen. Ezek csapdák, amelyekre nagyon kell figyelni. Egy páciens lehet nemcsak válságban lévő, hanem ravasz is! A lelkigondozó hamar észreveszi, hogy a súlyos válságban élő lelkészházaspár a párterápia lehetőségeihez képest későn érkezett. A házasságot első megközelítésben menteni próbáló terapeuta-lelkigondozó és a pár (vagy a pár egyik tagja) között súlyos az ellentét: egyik oldalon a mentő szándék, a másikon a válási szándék, elhatározás. Az egyik vagy másik házastárs valamit már eldöntött, de azért egy „kört" megfut még - hogy a gyülekezet, önmaga, az esperes vagy horribile dictu saját lelkiismerete és Isten előtt eljátssza a „még oda is elmentem" szerepjátékot. Tény, hogy a lelkészházaspárok megmenthetetlen házasságaival kapcsolatban a legmarkánsabb élmény: miután sokáig „jegelték" problémáikat, az utolsó percben érkeznek. A lelkigondozó-terapeuta mindenkit be kell hogy fogadjon őszinte szeretettel, de bizonyos távolságot tartva. Ugyanakkor hamar át kell hogy lásson a „szitán": mik a felek valós szándékai, melyek a szívből jövő fájdalmak és melyek a csak a szájból jövő látszat-szándékok. A második ülés végére kiderül, hogy valóban akarnak-e gyógyulni, vagy egy játszmába kezdtek, amelyben a lelkigondozónak sajátos szerepet szán az egyik vagy mindkét fél. Az „akarsz-e meggyógyulni?" jézusi kérdés itt hallatlanul aktuális: ha pedig nem akarsz, akkor te döntsd el, hogy miként tovább. Ez a te döntésed! Szomorú megállapítás, de igaz: súlyos drámai konfliktusban vergődő emberek gondjait nem lehet közvetlenül bibliai igékkel megoldani. De ki lehet mondani: ezt én jelenlegi tudásom alapján és kapcsolatuk állását látva nem tudom vállalni. Mert vállalhatatlan a „kétszintű játszma": lelkigondozóhoz járni, ugyanakkor gyerekeik szeme láttára hetente egyszer összeverekedni, és önmaguk, illetve egymás emberi méltóságába naponta belegázolni. A tercier preventív válságkorszak harmadlagos annyiban, hogy még az utolsó percekben is lehet visszafordulni, újrakezdeni, viszont megelőző annyiban, hogy ezalatt válik valami nyilvánvalóvá. Valamelyik vagy mindkét fél mint egyén megmenthető immár egyéni élettragédiájának súlyosbodásától, megóvható egy bipoláris depressziótól, és egy új életkorszak felé segíthető. A 42 pár közül mintegy 30-an ebben a válságzónában élve érkeztek hozzánk. Miután tisztázódott, hogy a súlyosan eszkalálódott konfliktus nem fordítható a megmentés irányába, és a „párterápiát" lezártnak nyilvánítottuk,

22 a harmincból öt személy kért személyes lelkigondozást és kísérést. Itt megjegyzendő, hogy ez esetben a volt házasságot soha nem szabad tematizálni, elemezni, diagnosztizálni a segítséget kérő egyénnel. Ez etikátlan, ezért tilos. Ha - túllépve e rövidebb tanulmány keretein - jobban elmélyülnénk a lelkészházaspár kapcsolatának diagnosztikájában, akkor a következő diagnosztikus dimenziókra kellene odafigyelnünk: a család (ok) történeti háttere, az egyén (ek) személyiségfejlődési háttere és a családi kommunikációs minták háttere. Jelen tanulmány keretei között azonban ez nem lehetséges.

23 Újra hangsúlyozom: vizsgálati „anyagom" az álta-