Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

Seminarium Ecclesiae - BENYIK GYÖRGY: Misszió, avagy új evangélizációa római katolikus egyházban

írásai vallomásos írások, nemcsak a legfőbb tanítói feladatot teljesítette, hanem saját, személyes hitéről is vallott. Enciklikát írt az irgalmasságról (Dives in misericordia) ,

18 A kórházi kezelése után írta a szenvedés értelméről szóló enciklikáját, amelyet a sikertelen terrortámadás elszenvedése tesz hitelessé (Salvifici doloris).

19 Kórházi betegségét is felhasználta a betegek közötti pasztorációra. „A Krisztus szenvedésében való részvétel az Apostol szavaiban mintegy kettős irányulást kap. Ha az ember részt vesz Krisztus szenvedéseiben, ez azért lehetséges, mert Krisztus megnyitotta szenvedését az ember előtt, mert megváltó szenvedésével bizonyos értelemben ő maga is részese lett minden ember szenvedésének. Amidőn az ember a hit által felismeri Krisztus megváltó szenvedését, egyúttal saját szenvedéseit is felfedezi benne, s ezek a hit által új tartalmat és jelentést kapnak számára. E felfedezés különösen is erős szavakkal ajándékozza meg Szent Pált a Galata levélben: »Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Elek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett és feláldozta magát értem.« A szavak szerzőjének a hit által megadatik, hogy megismerje azt a szeretetet, amely a kereszt felé vezette Krisztust. S ha így, halálig szenvedve szeretett, szenvedéseivel és halálával él abban, akit így szeretett - él az emberben, Pálban. S benne élve - míg Pál, akinek a hitben tudása van róla, egyre nagyobb szeretettel válaszol szeretetére - a kereszt által Krisztus különös mértékben kapcsolódik Pálhoz, az emberhez. Ez az egység ugyanitt, a Galata levélben egyéb, nem kevésbé erős szavakat is kimondat az Apostollal: »En azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, s engem is a vilagnak«" (SD 4,20). A szociális kérdésről írt enciklikájában (Laborem exercens)

20 a munka, a pénz és a szakszervezetek szerepét is kitartóan elemzi, de kitér a munkanélküliség kérdésére is. „Áttekintvén a dolgozó ember jogait a »közvetett munkaadoval« kapcsolatban - azaz azokkal a nemzeti és nemzetközi fórumokkal kapcsolatosan, melyek a munkapolitika egészének irányvonaláért felelősek -, figyelmünket most egy alapvető problémára kell fordítanunk. A munkavállalás problémájáról van szó, azaz más szavakkal: minden munkaképes ember megfelelő foglalkoztatásának problémájáról. Az e téren igazságos és kifogástalan helyzet ellentéte a munkanélküliség, azaz a munkaképes munkavállaló emberek munkahelyhiánya. A foglalkoztatottság hiányát tárgyalhatjuk általában vagy a munkának egy meghatározott ágában. Azoknak a fórumoknak, melyeket most egybefoglalunk a »közvetett munkaado« név alatt, feladata, hogy lépjenek fel a munkanélküliség ellen, amely minden esetben rossz, s ha bizonyos mértéket elér, valódi társadalmi csapás lehet. Különösen fájdalmas problémává válik akkor, ha elsősorban a fiatalokat sújtja, akik megfelelő szellemi, kulturális, technikai és szakmai felkészítés után nem találnak munkahelyet, s azt látják, hogy meghiúsul őszinte készségük, mellyel dolgozni akarnak, és szándékuk, hogy felelős részt vállaljanak társadalmuk szociális és gazdasági fejlődésében. A munkanélküliek támogatása, azaz a munkanélküliek és családjuk megélhetéséhez nélkülözhetetlen javak biztosítása olyan kötelezettség, amely az erkölcsi rendnek e térre vonatkozó alapelvéből származik: a javak közös hasz-