Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

Seminarium Ecclesiae - BENYIK GYÖRGY: Misszió, avagy új evangélizációa római katolikus egyházban

lyek mélyen belefúródtak az ellenségnek tekintett másik egyháztestbe. Az ilyen küzdelmet nem szívesen nevezném belmissziónak, még hitvitának sem, hiszen intellektuális és hatalmi eszközöket váltogató egyházpolitikai küzdelem folyt (természetesen nem a szó 19-20. századi értelmében), még akkor is, ha egyes hitelvek, valamint a bibliaértelmezés kérdései álltak az előtérben. A katolikus és protestáns országok figyelme valójában akkor irányult a misszióra, amikor a nagy földrajzi felfedezések után kontinensnyi méreteket öltött a gyarmatosítás. A folyamat élén Spanyolország és Portugália állt. VI. Sándor pápa 1493-ban ezt a két államot bízta meg az újonnan felfedezett területek missziójával. II. Gyula pápa 1508-ban „Universalis Ecclesiae" kezdetű bullájával arra kötelezte a spanyol királyt, hogy építsen keresztény templomokat a gyarmatokon. A két missziós hatalom ingyen szállította a hittérítőket, a spanyol és a portugál egyházmegyék pedig vetélkedtek a meghódított területek missziós jogáért. Nem meglepő, hogy ebben a helyzetben a hittérítés a gyarmatosítás „melléküzemágává" züllött. II. Fülöp 1568-ban olyan tanácsot állított fel Madridban, amelynek kifejezetten az volt a célja, hogy a missziók védnöki jogából kizárja Rómát, és a spanyol hittérítést lényegében az udvar hatáskörébe vonja. Ettől kezdve a pápák missziós törekvése egyre inkább a gyarmatosító hatalmakkal folytatott reménytelen küzdelemmé vált. Végül 1622-ben XV. Gergely önálló egyházkormányzati szervet, kongregációt állított fel Sacra Congregatio de Propaganda Fide néven, amelyhez 13 bíboros, 2 prelátus és egy titkár tartozott; ily módon több-kevesebb sikerrel elérte, hogy a missziókat a római központból irányítsák. Katolikus világmisszió A missziós kongregáció nehéz körülmények között próbálta a katolikus misszió ügyét kézben tartani. Az Európából induló ferences és domonkos szerzetesek, majd később a jezsuiták ugyanis Afrikában, a Fülöp-szigeteken, Indiában, Kínában és Japánban olyan viszonyokkal találkoztak, amelyekre egyáltalán nem voltak felkészülve. VIII. Orbán (1623-1644) épp az ilyen nehézségek legyőzésére alapította meg a missziósképzés céljait szolgáló Collegium Urbanianumot (1627). (Epülete előbb a Piazza Spagnián volt, később a Gianicolón kapott helyet.) Az eredetileg főiskolai jellegű intézmény később szorosan összekapcsolódott a Hitterjesztő Kongregációval, majd 1962-ben missziós egyetemmé alakult. Meg kell azonban említenünk, hogy kifejezetten missziós célú papnevelde nem volt Rómában, s a Collegium Urbanianum hallgatói különböző római papneveldékből (szemináriumokból) érkeztek. Kifejezetten missziós célú szeminárium csak 1933-ban alakult meg Rómában. A ferencesek már 1517-ben megjelentek Ceylon szigetén, később azonban a hollandok kiűzték őket onnan. A jezsuita rend Indiában is működött; Xavéri Szent Ferenc (1506-1552), majd a 17. században Roberto de Nobili viszonylagos sikerrel térített az előkelő indiaiak körében. 1934-ben a Szentszék Goában püspökséget alapított az úgynevezett Tamás-keresztények számára. Xavéri később Japánban folytatta tevékenységét, ezért nevezhetik India és Japán apostolának. XV. Gergely engedélyezte az accomodatiót