Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - Sirkka Turkka versei

Sír a víz, a folyók, az egészen pici folyók: ők valóban sírnak. És a sötét mély mohatengerek, az erdő összes levele. Mikor így sír a föld, az áttetsző égnek kell elbírnia a szomorúságot. A félénk vadrén, mely eltűnt még azelőtt, hogy észrevetted volna, az is távol van tőled. A sárga lepke egy pillanatig a vadszőlő vesszői közt táncol, csak hogy rögtön távozzon is. A napraforgók pedig lehajtják fejüket, mint az alázatos öregek, akik már távozóban vannak innen. Az életem és minden távol van tőled, erőtlen most a halál hatalma: távol vagyok tőled. Hanem mindezek fölött megjelent a szivárvány: megáldja a szövetséget, amelyről nem tudok, s amelyet, távol tőled, még nem értek. * * * Szimat a jajrózsa alatt nyugszik. A kezes Tapsi is, Gunilla Rosa puha nagy mancsának csontjait a rák robbantotta föl, csuklója csillagos éggé foszlott, rögtön látszott a képén s a röntgenfelvételen is. A testén feküdtem és üvöltöttem. Jácintot helyeztem az arcára fehér jácintot a fekete arcra, az útra. Mikor a jó távozik a világból, csak üvölteni lehet.