Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - Fannyde Sivers írásai

Jehova Ninivébe küldi Jónást: hírül kell adnia ennek a bűnös városnak, hogy pusztulásra van ítélve. A város lakói, „kicsik és nagyok" gyászruhát - zsákruhát - öltenek, s böjtölni kezdenek. Amikor a király ezt meghallja, ő is gyászruhába öltözik, s parancsot ad az általános bűnbánatra: egyetlen ember, egyetlen állat, se a kicsi, se a nagy legelő állatok nem nyúlnak semmiféle ennivalóhoz. Nem isznak, nem esznek. Öltözékül gyászruhát öltenek mind az emberek, mind az állatok. Teli torokból kiáltanak Istenhez. Mindenki vessen véget elítélendő viselkedésének és mindenféle erőszakos cselekedetnek. Isten látta és hallotta mindezt, s letett Ninive elpusztításáról. Az állatnak magának nincs bűne, de az ilyen esetek azt sugallják: segítheti az ember erőfeszítéseit, hogy kiszabaduljon a bűnből. Talán azért, mert a figyelmes szemlélő megláthatja az állat szemében saját maga tükörképét. Jean Guitton tovább tágítja ezt a gondolatot: „A mindenségben minden hasonlít egymásra, minden összetartozik, s minden kiegészíti egymást. Az állati szem a minden tükre, s a csillagos ég a legkisebb vízcseppben is megmutatja mását." Guitton hiszi, hogy Krisztus magára vette a szenvedés minden formáját (az emberek szenvedését, az állatok szenvedését, a növények szenvedését), hogy megfizessen értük, állandó érvénnyel megszüntesse, semmissé tegye őket azáltal, amit a keresztények megváltásnak neveznek; úgyhogy az ártatlan lény szenvedése, az állat szenvedése, minden ember szenvedése csupán ideiglenes, s nem tart tovább, mint egy időatom, amely nem is idő összevetve azzal az örökkévaló mosttal, ami az Isten élete, akiben minden lény, minden állat örök üdvösségre talál. Mivel az állat szenved, részesülnie kell a megváltásban is, következteti ki logikusan Léon Bloy. Pál a Rómabeliekhez írott levelében (8,19-22) nem hagy e tekintetben kétséget: Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését... Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. II. János Pál szerint a megváltásnak magától értetődően kozmikus kiterjedése van. Az eukarisztiának szentelt pásztorlevelében (2003) saját tapasztalataként írja: „Alkalmam volt misézni olyan kápolnákban, amelyek hegyi ösvények mellett, tószélen vagy tengerparton állnak, továbbá stadionokban, városok terein felállított oltároknál... Az én eukarisztikus celebrálásaim ilyen különböző keretei arra a meggyőződésre vezettek, hogy ennek a szentségnek univerzális, hogy ne mondjam, kozmikus kiterjedése van. Igen, kozmikus! Mert akkor is, ha az oltári szentséget egy vidéki templom kicsiny oltáránál mutatják fel, valójában ez mindig a világ oltáránál történik. Kapcsolat létesül az ég és a föld között, magába öleli és átjárja az egész teremtést. Isten Fia emberré lett, hogy visszaadja az egész mindenséget annak, aki a nemlétből megalkotta. Ő, a legfőbb és örök pap, az örök szentélybe lépve keresztje vérének árán visszaadja az egész megváltott természetet a Teremtőnek és Atyának. Mindezt az egyház papi közvetítésével teszi a Szentháromság tiszteletére. Az eukarisztiában valóban a mysteriumfidei valósul meg: a világ, amely a teremtő Isten kezéből került ki, visszatér őhozzá, miután Krisztus megváltotta. Jean-Marc Bot versailles-i pap meg van arról győződve, hogy a jövendő világban, amelyről Ézsaiás is beszél, minden létezőnek helye van. Utolsó könyvében (Eesprit des derniers temps, 2004) megpróbálja elképzelni, hogyan változik meg a világ a történelem végén. Az utolsó ítélet napja igazságot és békét hoz, a testi feltámadás a fizikai világot át-