Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - Fannyde Sivers írásai

szenvedés eredményeként kapták. Marthe Robin, a 20. század másik nagy alakja egész életét betegágyban töltötte. Ott adott tanácsot és vigasztalást íróknak, filozófusoknak és más, lelki bajokkal küzdő látogatóinak. Marthe Robin nem evett, nem ivott és nem aludt 50 éven át. Az orvosok úgy gondolták, hogy letargikus agyvelőgyulladása van, egy olyan betegség, amely sok európait elpusztított a második világháború után. Ilyen egyszerű diagnózis azonban nem elégséges ahhoz, hogy megmagyarázzuk ennek a rendkívüli nőnek az egészségi hátterét. Couchaud professzor, aki foglalkozott vele, úgy vélte, „bolygónk egyik legkülönösebb emberét" látta, s Jean Guitton filozófusnak ezt mondta róla: „Kiváltságos, ragyogó szellemnek tartom egy kiváltságos tapasztalat és kimondhatadan szenvedés közepette." Hasonló példákat bőven találunk még a történelemben, s ebből arra lehet következtetni, hogy a betegség és a szenvedés olyan lehetőségeket nyithat meg, amelyek elérhetetlenek az átlagos „jó kondícióban" lévő ember számára. Az üdvözítő szenvedés A szenvedés sok különböző változatban fordul elő, s ezekre magyarázatot és értelmezést lehet találni. Az antik és az ótestamentumi világban elsősorban büntetésnek tartják a szenvedést, s a büntetésen keresztül tanításnak. Aiszkhülosz is azt hirdeti, hogy „a fájdalom tanít bennünket". Pál is úgy véli, hogy minden megpróbáltatásból valamilyen tanítást vagy útmutatást kell kiolvasni. Jób esete viszont azt mutatja, hogy a szenvedés a büntetés keretein kívül is megjelenik, s teljesen ártatlan teremtményeket is sújthat. A keresztény gondolkodók a szenvedésnek a világ megváltásában játszott szerepét hangsúlyozzák. A priori egyáltalán nem látszik világosnak a dolog. Tudjuk, hogy a Fiúisten magára vállalta a világ összes bűnét, s ezzel kapcsolatosan a világ szenvedéseit is. Krisztus keresztre feszítése és halála megfizet minden hazugságért és gonoszságért, amelyek az emberiségre nehezednek a történelem kezdetétől a végéig. „Éppen a Kereszt által ér el ő a gonoszság gyökeréig, mélyen az emberiség történetében és lelkében" - írja II. János Pál a krisztusi szenvedésnek szentelt pásztorlevelében. A szenvedés tehát meggyógyít és megszabadít. A görög szövegekben e kétfajta cselekvésre ugyanazt az igét használják. A keresztény hagyomány elismeri, hogy az emberi szenvedésnek a Krisztus szenvedéséhez hasonló értéket lehet tulajdonítani. A Kolossébeliekhez írott levelében (1,24) Pál azt írja, hogy Krisztus szenvedése új feladatot ró az emberi szenvedésre: ...testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, ami az egyház. Látszólag különös magyarázat. Felületes olvasás esetén az a benyomása támadhat az embernek, hogy Krisztus megváltói vállalkozása félig sikerült, hiányos maradt, s emberi erőfeszítésre van szükség az űrök betöltésére. Vannak természetesen olyan szenvedésváltozatok, amelyek az ember Jézust közvetlenül nem érintették: nem szenvedett betegségekben, nem érezte az öregedéssel járó bajokat, nem tapasztalta meg a romok alá temetett ember rémületét. Ennek ellenére logikusnak látszik, hogy magával hordozta mind e bajokat, s a mi feladatunk lehet ezek úgymond aktualizálása.