Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - Fannyde Sivers írásai

Mindazonáltal elkerülhetetlen, hogy az egészséges szervezetnek is meglegyenek a maga korlátai. Az ember csak bizonyos távolságra lát, hallása adott erősségű hangtartományban működik, és minden fizikai megerőltetést a test kifáradása követ. Nem működik szabadon a maga teljességében sem az emberi emlékezet, sem a gondolkodás. Tudósok állítják, hogy agyunk működésének lehetőségei és kapacitása távol vannak a teljes kihasználtságtól, töredékei a teljes aktivitásnak. E ponton azonban föltehetjük a kérdést, hogy az ember ún. normalitása egyáltalán eredeti értelemben vett normalitás-e. Ha hittel valljuk, hogy Isten teremtette a világot és a világ „jó" lett, ahogyan az Isten maga is kijelentette (lMóz eleje), s hogy csak az eredendő bűn állapotában változott zilálttá, zavarttá az egész tökéletes teremtés, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy az eredendően normális helyzet, amelynek Isten teremtő lelke a mércéje, teljesen eltűnt mind jelenlegi mindennapi valóságunkból, életünkből, mind tudatunkból. Milyen volt az ember az eredendő bűn előtti állapotában, milyennek alkotta és akarta őt Isten? Nehéz ezt elgondolni, elképzelni a mi létdimenziónkban. Képességei és intelligenciája biztosan messze meghaladták mai szellemóriásaink tehetségét. Érdekes dolog utánanéznünk, hogyan tekint az egyház a bűn, a bűnbeesés előtti állapotra. X. Pius katekizmusában (I. rész, III. fejezet 67.) * azt olvassuk, hogy „az embert nem olyan gyengének és elesettnek teremtették, mint amilyenek jelenleg vagyunk, hanem olyan boldog állapotúnak, akinek sorsa és tehetsége sokkal magasrendűbb, mint a mai emberi természet." A katolikus egyház jelenlegi hivatalos katekizmusa (418. §) sorra veszi az eredendő bűn tragikus következményeit: az emberi természet megfogyatkozott erői miatt törékennyé, gyengévé vált, alávettetett a tudatlanság, szenvedés és halál hatalmának, akarata rosszra hajló lett, és bűnök elkövetésének szándéka járta át... Eredendő bűn nélküli ember csak kettő született: Jézus és anyja, Mária. Jézusról azt állítják, hogy ugyanolyan ember volt, mint mi mindannyian, ugyanolyan képességei és tulajdonságai voltak, mint minden embernek, „kivéve a bűnt". Emiatt azonban mégis alapvetően különbözött a többi embertől. Aki mentes a bűntől, annak alapjaiban más önmagához és a környező világhoz fűződő kapcsolata. A bűn nélküli emberből hiányzik a mi minden romlottságunk, rossz tulajdonságaink. Nem hiú, kapzsi, irigy, nem részrehajló, önző. Ehelyett belső lényege szerint, természeténél fogva türelmes, együttérző, jóságos, segítőkész... Biztosnak tűnik az is, hogy Jézus fizikai ereje is túlszárnyalta átlag kortársaiét. Képes volt éjszakákon át imádkozni, negyven napig böjtölni a sivatagban, és a római katonák általi kínzást, korbácsolást követően a maga lábán felmenni a Golgotára. Tudjuk, hogy Jézus olvasott embertársainak gondolataiban, betegeket gyógyított, démonokat űzött ki. Mivel egy személyben volt Isten és ember, nehéz feltárni, mely csodatétel valósult meg Isten erejével, és melyik az istenember emberi tökéletessége által. * Esszékről lévén szó, a szerző hivatkozásait változatlanul közöljük. - A szerk.