Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: A nesztorianus kereszténység utóélete Belső-Ázsiában

Nesztoriánusok a Jüan-dinasztia végén A nesztoriánusok hanyatlása jobbára egybeesett Kína mongol uralkodóházának, a Jüan-dinasztiának a bukásával. A rivalizáló nesztorianus és katolikus közösségek (az utóbbiak a 13. századi nyugat-európai követjárások nyomán születtek) ugyanarra a sorsra jutottak: kiűzettek a kínai birodalomból. Amikor Kína utolsó mongol uralkodójának, Togontemür kagánnak 1368-ban el kellett hagynia birodalmi központját, amelyet a források Daidu vagy Kambalig néven említenek, valószínűleg vele együtt távoztak a nesztorianus keresztény csoportok is: talán belső-mongóliai és Ordoszvidéki kolostoraik környékére húzódtak vissza. Az újonnan hatalomra került, kínai eredetű Ming-dinasztia nem tűrte azokat a vallásokat, amelyek korábban szoros kapcsolatban álltak a mongol hódítókkal: templomaikat lerombolták, a szerzeteseket száműzték vagy megölték. A keresztény hit a továbbiakban nem játszott jelentős szerepet, ezért az írásos források, a császári rendeletek nem említik többé a nesztoriánusokat. A hanyatlás azonban nemcsak kínai területeken jelentkezett, hanem mongol vidéken is. A Sárga-folyó északi szakasza mentén élő öngütöknél

1 a nesztoriánusok korábban fontos szerepet játszottak. Az öngüt főváros, Olan Szüme területén ásató japán régész, Namio Egami úgy találta, hogy a település a Ming-kor elején elnéptelenedett. De nem csak Olan Szümében figyelhető meg a hirtelen változás. Az Ordosz déli részén, a déli hunok által alapított Tongvan város

2 feltárásakor előkerült néhány nesztorianus kereszt, amelyet Csou Vencsou kínai kutató a Jüan-korra datált. A város későbbi korszakában már nem kerültek elő hasonló leletek, sőt maga a város is kihalt.

3 Vannak azonban olyan írásos források, amelyek azt bizonyítják, hogy a nesztorianus hit még szórványosan előfordult a Ming-kori Kínában. Az újonnan érkező jezsuita misszionáriusok a 17. század legelején kutatni kezdték, hol élhettek a Marco Polo által említett keresztények. Tudósításaik, így Matteo Ricci levelei beszámoltak arról, hogy a nesztoriánusok néha illegálisan működtek. Ricci a helybéliektől azt is megtudta, hogy az előző századokban igen sok keresztény élt a birodalom egyes városaiban.

4 Az itáliai jezsuita Kajfengben egy Aj nevű zsidótól kapott értékes adalékokat. Aj először nem értette meg, mit kérdez tőle Ricci, ezért nem válaszolt. Amikor azonban a jezsuita atya lerajzolta a kereszt jelét, rögtön világossá vált számára, miről kérdezik. Elmondta, hogy Kajfengben, Liu-csingban és Sanhszi tartományban sok száz éve élnek olyan emberek, akik a keresztet imádják. Mostanában azonban inkább titokban működnek, mert félnek mind a szaracénoktól, mind a bálványimádóktól.

5 Ricci arról is beszámol, hogy kiküldte egyik tanítványát, ellenőrizze Aj állítását. Az Aj által megadott személyek azonban nagyon féltek, hogy vallásuk kitudódik, ezért nem árulták el szokásaikat. Ricci ekkor ismét Aj segítségét kérte, aki Kajfengben bemutatott neki öthat olyan keresztény családot, akik már majdnem elfelejtették saját hitüket. Templomaikat már korábban elvették és a buddhistáknak adták.

6 Föltehető, hogy a keleten maradt nesztoriánusok egyre jobban beolvadtak a helyi közösségekbe, keresztény hagyományaikhoz pedig egyre több idegen elem társult. Ricci azt is feljegyezte, hogy a keresztényeket „si zu"-nak hívják Kínában. A kifejezés azt jelenti, hogy a tízes forma vallása. Az elnevezés találó, mert a kínai tízes számjegy egyenlő szárú, azaz görög keresz-