Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: A nesztorianus kereszténység utóélete Belső-Ázsiában

OBRCISÁNSZKY BORBÁLA • A NESZTORIANUS KERESZTÉNYSÉG UTÓÉLETE BELSŐ-ÁZSIÁBAN tet formáz. Ajtói azt is megtudta Ricci, hogy a megmaradt keresztények mindenféle húst megesznek, de ételüket és italukat megáldják a kereszt jelével. Megjegyzi továbbá, hogy a keresztények külsőleg is eltérnek a kínaiaktól, mert más fajból származnak.

7 Ricci feljegyzései fontos adatokat szolgáltatnak a nesztorianus vallás kutatásához. Lehetséges, hogy a keresztényeknek azért nem találjuk nyomát, mert templomaikat időközben buddhista szentéllyé alakították át. Ez azonban föltevés, mert ide vonatkozó törvényt vagy rendeletet nem ismerünk. A japán Saeki által közzétett forrásokból azonban kitűnik, hogy a nesztorianus vallás felügyeletét már a 14. századtól egy központi hivatal látta el. Figyelemre méltó Ricci azon megjegyzése, hogy a keresztények féltek a buddhistáktól és a muzulmánoktól. Fölmerül a gyanú, hogy a Ming-kor korábbi szakaszában lehetett valamiféle keresztényüldözés. Ez egyben megmagyarázná a virágzó kereskedelmi és vallási központnak számító Olan Szüme nagyváros hirtelen elnéptelenedését. A 17. századi jezsuita jelentések a kínai nesztorianizmus utolsó közvetlen forrásait képezik. Másrészt a mongol földrajzi és törzsi nevek ugyancsak fontos adalékokkal gazdagíthatják a nesztorianus keresztényekre vonatkozó ismereteinket. Igaz ugyan, hogy a nevek csak közvetve utalnak az egykori keresztény közösségekre, azonban nagyon fontos kultúrtörténeti tény, hogy egy 5. századi eretnekség nyomait másfél évezreddel utóbb még föllelhetjük Belső-Ázsiában. A nesztorianizmus utóéletének ilyen feldolgozása azonban még hiányzik a szakirodalomból. Kutatásaimmal ezt a hiányt szeretném pótolni. Régóta ismert, hogy a nesztorianus kereszténység keleti missziója során a selyemút menti metropoliszokban jelent meg először. Az út érintette a Góbi-sivatag déli peremét, egyik jelentős központja pedig az Ordoszban alakult ki, ahol számos nomád nép telepedett meg az évszázadok folyamán. Pulleyblank kutatásaiból ismert, hogy az Ordosz a szogdoknak is egyik központját képezte, akik saját iráni eredetű hitvilágukat magukkal hozták erre a területre. Valószínűleg a nesztorianus kereszténység is a szogdok közvetítésével érte el a térséget. Az Ordosz környékéről azután a szellemi hatások eljutottak északra, az ottani nomád törzsek közé. A selyemút egyik, Góbin keresztülhaladó északi leágazása mellett épült fel az öngütök vallási központja, Olan Szüme. így nem meglepő, hogy a környéken sok egykori keresztény nemzetség neve maradt fenn, főleg „erkeüd"

8 alakban. Ez a szó számos mongol törzs nevében is előfordul, s mivel e törzsek azon a területen élnek, ahol egykor jelentős nesztorianus misszió működött, elképzelhető, hogy a nesztoriánusok elnevezése utóbb népnévvé vált. Az Ordoszban a mai napig megtaláljuk a következő népcsoportokat: jeke kerijd (nagy kereit), baga kereed (kis kereit), kara kerijd (fekete kereit), cagaan kerijd (fehér kereit).

9 Nagyvalószínűséggel valamennyien az Ordoszba telepített kereit népcsoport utódai lehetnek; az pedig ismert, hogy a kereitek all. századtól a nesztorianus kereszténység követőivé váltak.

10 Potanin orosz utazó a 19. század hetvenes éveiben tett nagy utazást a mongol népek között. Munkájában megemlíti, hogy Dzsingisz kán a kereitek

11 egy részét az Ordoszba telepítette, akik a 19. században még őrizték egykori hazájuk énekeit. 12 Eredeti lakóhelyükön, a mai Mongólia középső részén ma már nem élnek kereitek. A későbbi források azt bizonyítják,