Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Figyelő - REUSS ANDRÁS: Három megjelent mű és egy negyedik,aminek meg kell jelennie

megnyilatkozásai ismeretlenek hallgatói előtt. Az 1854-es első kiadást egyre újabb bővített kiadások követték. Már a 19. században fiatalabb tudósok vették át a munkát, s a vállalkozás a későbbiekben egészen a 35. kiadásig eljutott, de még mindig csak az eredeti nyelveken közölte az iratokat. A 37. kiadás - Péter Hünermann szerkesztésében - gyakorlati megfontolásból már mindenütt mellékeli a német fordítást.

9 A mostani magyar kiadás nem volt előzmények nélkül. Fila Béla és az időközben elhunyt Jug László fordításában 1997-ben megjelent a „Denzinger", de még elsősorban a 35-36. kiadás alapján, bár a bevezető szakaszokat és a tudományos apparátust a 37. kiadásból vették át.

10 Most mégis új mű van a kezünkben, hiszen nem találtam benne olyan fordítást, amely azonos lenne a hét év előttivel, másrészt bővült is a kötet, főleg a II. Vatikáni zsinat határozatainak tanító részeivel. Tájékozatlanabb olvasó - első pillantásra - talán azt hiszi, hogy az egyetemes egyház összes hitvallását és a római egyház valamennyi tanítói megnyilatkozását a kezében tartja. A kísérő tanulmányok, akár a bevezetés, amely a „Denzinger" történetét és a 37. kiadás sajátosságait tárgyalja (XVII-XXX. o.), akár Fila Bélának a magyar kiadáshoz írott, az egyházi Tanítóhivatalról szóló magvas előszava (IX-XV. o.), azonban világossá teszik, hogy válogatásról van szó; s a válogatás természetéből fakad, hogy az egyes kiadások tartalma változik. Ez egyrészt érthető, hiszen az első kiadás óta eltelt 150 évre esik mindkét vatikáni zsinat, s ugyanennek az időszaknak a pápái, kihasználva a modern kommunikáció lehetőségeit, gyakrabban szóltak hozzá az egyház és a kor kérdéseihez. Beszédes adalék, hogy az utolsó százötven év anyaga - mennyiségi szempontból - a teljes válogatás felét jelenti. Másrészt azt nem gondolom, hogy bármely válogatás koncepció vagy tudatos szándék nélkül történjék. Óhatatlan, hogy az időszerű kérdések előtérbe állítanak bizonyos dokumentumokat, míg más témák iránt megcsappan az érdeklődés: vagyis a pillanatnyi helyzet mindig befolyásolja az összeállítást. A gyűjtemény igen hosszú időszakot ölel fel, de olvasása közben azt is érezzük, hogy az egyes iratok mennyire magukon hordják saját koruk jegyeit, s közvetlenül tapasztalhatjuk „az Egyház megnyilatkozásaiban észlelhető változásokat",

11 jóllehet az Egyháznak „az a feladata, hogy az evangélium igazságát elevenen, változtatás nélkül hirdesse".

12 Fila Béla idézi a 450 előtt elhunyt Lerinumi Vincét, aki úgy vélte, hogy az egyházi tanítás fejlődése, az igazság megismerésének teljesebbé válása nem jelenti a hit megváltoztatását.

13 Mivel zsinatok és pápák, vagyis a tévedhetetlen Tanítóhivatal megnyilatkozásairól van szó, a járatlan olvasó azt várná, hogy minden felvetett kérdésre tévedhetetlen választ kap. A magyar előszó szerzője nem győz óvatosságra inteni, amikor felhívja a figyelmet az értelmezés történetiségére, amely azonban nyilvánvalóan nem a hitigazságok történetiségét jelenti. Óv attól, hogy minden megnyilatkozásnak egyenlő dogmatikai értéket tulajdonítson az olvasó. Az egyes iratok ugyanis különböznek hitelesítésük szerint („Minél átfogóbb a döntéshozó vezetői illetékesség, annál fontosabb maga a tanítói döntés."

14

), az érintettek köre szerint („Minél nagyobb ez a kör, annál nagyobb a döntés súlya."

15

), a döntés tárgya szerint (központi vagy periférikus, hitigazságot érintő vagy fegyelmi), a forrás szerint (a Szentírásban és/vagy a hagyományban, teljességében vagy vázlatosan, direkt megfogalmazásban vagy következtetésként létezik), végül pedig a forma szerint (nem mindegy, hogy egyszerű eliga-