Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Figyelő - NYAKAS MIKLÓS: A nagykereki Bocskai-kiállítás

nagyjából a mai hajdúvárosok területére. Az ún. nagyhajdú adománylevél címerképe később a Hajdúkerület, majd Hajdú megye címere is lett, ma pedig Hajdú-Bihar megye címerének egyik eleme; illetve ennek változatát használta és használja Hajdúböszörmény városa. Maga az oklevél szép leírását adja a hajdúk nagy érdemeinek, s magának a szabadságharcnak. A címerkép jelképekben beszéli el Bocskai és a hajdúk szövetségét, az álmosdi csatát, a hajdúk katonai erényeit. Az egyes jelképeket - beépített számítógép segítségével - interaktív módon feldolgoztuk, jelentésüket tíz állomáson keresztül írott és hangzó formában ismerheti meg az érdeklődő, aki közben korabeli muzsikát is hallgathat. A sarokbástyában fotómásolat mutatja be azt a díszvértezetet, amelyet felbukkanása óta hajdú díszvértezetnek tartanak. Először Ipolyi Arnold említette meg (Századok, 1876. évf.), amikor A Magyar Mű- és Történeti Emlékek Kiállítását ismertette. Hajdúpáncélként beszél róla, mert közelebbi adat nem állt rendelkezésére. Az ezredévi kiállításon a tárgyat hajdúvértezetként írják le, amely a következő elemekből áll: „a szokott magyar formájú, kissé nyomott tetejű, orrvassal és hátul forgótartóval ellátott, rákfarkas sisakból, mellvértből, a mely közepén gyengén kiemelkedő éllel bír, hátvértből, a melyhez a has védelméül rákpáncél csatlakozik és egy kerek pajzsból. Valamennyi pontozott és vésett lombornamentikával és díszes aranyozással ...A bécsi udvari fegyvergyűjteményből." (Szendrei János). Ausztria 1933-ban, mint magyar vonatkozású műtárgyat átadta a magyar államnak. A legutóbbi időkig a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán volt látható. Újabban magyar és hajdú vonatkozását megkérdőjelezve, szakmailag megalapozatlanul kizárták nemzeti emlékeink sorából. A döntést (Fólia Archeologica. Bp. 2000) számos okból nem tudom elfogadni. Részint azért, mert külföldi eredet és hazai használat egyáltalán nem zárja ki egymást, részint pedig azért, mert a hajdú vonatkozások ellen a cikk szerzője erősen elavult, ma már megmosolyogtató hajdúság fogalommal érvel (védőfegyvert nem használtak, pénzük sem volt rá stb.). Legyen elég itt annyi, hogy a Bocskai adományozta címerek s maga a korponai kiváltságlevél címerképe is egészen más hajdúságképet mutat, s nem árt tudnunk, hogy a 17. század első felére a hajdúság kiemelkedő vezetői egyenesen az arisztokrácia soraiba emelkedtek. Sajnálatos, hogy a megalapozatlan hiperkritika tovább ritkíthatta a múltunk történeti gazdagságához képest amúgy is viszonylag kis számú nemzeti emlékeink sorát. Továbbgondolásként és további kutatási szempontként felvetem, hogy a vértezet lehetett pl. Rhédey Ferencé (1570. k.-1621.), aki a 16-17. századi török- és Habsburg-ellenes harcok európai hírű hadvezére volt, s aki „jószág nélkül szűkölködő szegénylegény"-bői küzdötte fel magát hadi érdemeivel 1596-ban Fülek, később Várad főkapitányává. Az 1599-i országgyűlésen a rendek kérték, hogy Rhédey Ferenc füleki kapitányt, aki ellen a vármegyéknek súlyos panasza van, mert az ország törvénye ellenére szabad hajdúkat tart, példásan büntessék meg. A századfordulón Rhédey az erdélyi bujdosók közé állt, 1604-től Bocskai hajdúhadainak fővezére, majd váradi főkapitány. Bethlen hadakozásaiban haláláig részt vett. Végrendeletében azt írja: Koporsó követ szépet csináltassanak Kolozsvárott. E koporsóké vörös márványból készült, Rhédey Ferencet talpig vasba öltözve, életnagyságban ábrázolja. Oldalán széles kard, kezében generálisi bot, fején hadi sisak. Utódai tehát megfogadták végrendeletét. Síremlékének fotója kiállításunk szép darabja.