Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Thesaurus ecclesiae - KAMP SALAMON: Der gebundene Stil. Johannes Brahms orgonazenéje

Röviddel Brahms halála előtt barátja, Kalbeck így tudósít: „Zongoráján a nagy Bachösszkiadás egyik kötete volt látható, mely az egyik motettánál volt felütve."

6 Karlgassei bécsi lakásában Rohrbach ismert Bach-portréja függött ágya felett. Fontosabb azonban, hogy Brahms Bach-tisztelete zenéjében is erősen megnyilvánul; s nem csupán karakterisztikus hangközök vagy tételmodellek adaptációjára korlátozódik, hanem alkalmanként a komponálás egész folyamatát, egész módszerét befolyásolja. A Bach-művekhez kötődő brahmsi affinitás egy mindkettőjükre érvényes, közös alapvonáson nyugszik: az örökölt, hagyományos zeneszerzési módszerek és technikák iránt érzett erős vonzódásukon. Ebben az értelemben Brahms orgonaművei - melyekben szinte kizárólag a barokk vagy a még korábbi időszakhoz nyúlt vissza Bachra emlékeztetnek. Az összehasonlítás azonban a kettejük közötti döntő különbségre is rávilágít. Míg Bach a tradíciót, az „áthagyományozott" kultúrát veszi birtokába, addig Brahms a restaurált, „helyreállított" technikát kelti új életre. A kompozíciós nehézségek, a régi formák és szerkesztési elvek újraértelmezésének bonyolult kísérletei mögött, melyekkel Brahms orgonamuzsikájában és vallásos kóruszenéjében (geistliche Chormusik) találkozunk, ez a döntő különbség fedezhető fel. Johannes Brahms korai orgonaművei Az 1855-57-es időszakban Brahms szisztematikusan foglalkozott a kötött stílus („der gebundene Stil") kompozíciós-technikai szabályaival, a kánon- és fúgaszerkesztéssel. Ezekben az években születik meg az a-moll prelúdium és fúga WoO 09 (1856), a g-moll prelúdium és fúga WoO 10 (1857), azasz-moll fúga WoO 08 (1856) és az „O Traurigkeit, O Herzeleid" korálelőjáték és fúga WoO 07 (1858). Tudnunk kell azonban, hogy Brahms e négy orgonaművet, és ezeken belül hangsúlyozottan a fúgákat, a technikai lehetőségek kiaknázásának és megszerzésének, a formai és kontrapunktikus mesterségbeli tudás birtokbavételének szándékával írta. Bizonyíték erre, hogy csupán az asz-moll fúgát jelentette meg (1864), melynek prelúdiumát előtte valószínűleg megsemmisítette. A korai Brahms-fúgák főleg a zenei forma kialakításában különböznek egymástól. A formai kísérletezés legjobb példáját az a-moll és a g-moll prelúdium és fúga kínálja, de Brahms mind a négy műben szembesül a prelúdium és fúga egyetlen belső egységgé alakításának romantikus problematikájával. A nehézséget minden alkalommal egyénien oldja meg. A g-moll prelúdium és fúgában, mely felépítésében és tematikájában feltűnő rokonságot mutat Bach g-moll prelúdium és fúgájával (BWV 535), a prelúdium a korabarokk orgonatokkáta mintáját követi. Az „O Traurigkeit, O Herzeleid" korálelőjáték és fúga szoros formai zártságát pedig az alapjául szolgáló korál-cantus firmus biztosítja. Az a-moll prelúdium és fúga esetében azt látjuk, hogy a belső gondolati és zenei egység megteremtése érdekében a szerző a fúgazáradékot a prelúdiumba vezeti vissza. A mű további sajátossága, hogy különböző formák, a fúga és a szonátaelv integrálását tapasztaljuk benne.