Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Thesaurus ecclesiae - KAMP SALAMON: Der gebundene Stil. Johannes Brahms orgonazenéje

KAMP SALAMON Der gebundene Stil Johannes Brahms orgonazenéje Johannes Brahms és Johann Sebastian Bach Johannes Brahms (1833-1897) talán az első nagy zeneszerző a komponisták hosszú sorában, akinek valódi történeti tudata van. Ez a történeti tudat az északnémet lutheránus zene nagy alkotóin - Franz Tunder (16141667), Vincent Lübeck (1654-1740), Nikolaus Bruhns (1665-1697) és Dietrich Buxtehude (1637-1707) - tájékozódott, de mindenekelőtt Johann Sebastian Bach (1685-1750) műveire összpontosult. Brahms vonzódása a régi szerkesztési elvekhez igen erős: egész tevékenysége a múltból nyeri energiáit. Zenéjében ez a legfőbb romantikus momentum. Brahms rendkívüli Bach-tiszteletét számos kijelentése igazolja. 1856. május 31-én Düsseldorfból írja Clara Schumann-nak: „A polifónia kifejezés sokszólamúságot jelent. És a sokszólamúságot korunkban igencsak meg kell különböztetni a tömör hangzástól. A hangok bachi tengere semmihez sem hasonlítható."

1 Majd 1861-ben ugyancsak Clara Schumann-nak írja: „Mégis: a legmagasztosabbat, egy Bach kantátát - ahol az ember az első hangtól kezdve a mennyországba emelkedik -, elmulasztottad."

2 A Bach-összkiadás köteteinek megjelenése Brahmsot a következő kijelentésre ragadtatja: „Élete során minden ember átél néhány olyan dolgot, amelyek azt mondatják vele, érdemes volt abban a korban élnie. A magam részéről három ilyen eseményt nevezhetek meg: Hogy még fiatalon megismerhettem Schumannt, hogy megérhettem az 1870-es évet,

3 és hogy az utóbbi esztendőkben az összkiadás köteteinek megjelenésével egyre magasabbra emelkedett Bach dicsősége."

4 A Brahms tulajdonában lévő összkiadás egyes kötetei a legalaposabb tanulmányozás nyomait mutatják. A zongorista Brahms mindenekelőtt Bach-játékosnak számított, és Bécsben is elsősorban Bach-műveket vezényelt. Ezért 1879-ben felajánlották neki a lipcsei Tamástemplom kántorságát, amit alkotómunkájára hivatkozva nem fogadott el. Amikor Bach Chaconne-jának balkézre írt zongora-átdolgozásával elkészült, a művet a következő sorok kíséretében küldte el Clara Schumann-nak: „A Chaconne számomra az egyik legcsodálatosabb és legmegfoghatatlanabb zenedarab. Ez az ember egy apró kis hangszer hangkészlete számára a legnagyobb gondolatok és leghatalmasabb érzések egész világát írta meg."

5 A könyvtárában őrzött számos Báchiana közül a Die Kunst der Fuge (BWV 1080) egyik másolatát legféltettebb kincsei között tartotta számon.