Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Thesaurus ecclesiae - KŐRÖSINE MERKL HILDA: Egyházi énekköltészet a dán-norvég közös irodalomban

magasztaló szót zengni ti fogtok, kövek, ti mondtok, száradó csontok, helyette. Ha tiszteleted itt véget érne, Isten, a bálnák tengeri népe, s a lazacokkal, delfinrajokkal együtt a tonhal s más uszonyos faj dicsérne. Az Isten Isten, ha puszta volna a föld, s az ember kihalna róla, s már égben lenne mindnek a lelke, hol, üdvre lelve, cimbalmot verne dalolva. Díj s ember Istennek semmiségek, tízezrek állnak előtte, nézzed! Sokszor tízezren állnak seregben, míg önfeledten cseng fel a mennyben az ének. . Isten előtt mind térdre omolnak, kik a magas mennyben lakoznak, s a földi téren, Északon, Délen; vagy elítélten pokol tüzében jajongnak. Elmúlás a domb sorsa, s a völgyé, egy napon nem lesz föld s ég se többé, eltűnik minden hegyorom itt lenn, de él az Isten ezeríziglen, örökké. Ha a vén örök álmát alussza, Istent a gyermek dicséri újra, áldja a béna, meg aki néma vagy dadog, és a gonosz, a léha s a durva. Ha vizsgálom magam fejtől lábig, jónak egyetlen tagom se látszik; de meghajolna Istennek, hogyha