Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - BUZÁSI ENIKŐ: A 17. századi magyar főúri ravatalképek

BÜZÁSI ENIKŐ A 17. századi magyar főúri ravatalképek Adalékok a magyarországi manierizmus szellemi hátteréhez* A 17. századi magyarországi arcképfestés kis számú művet magában foglaló, de stiláris és ikonográfiái szempontból egyaránt különleges típusa a ravatalkép. Ezeknek az ábrázolásoknak a lényegét az emberi élet céljával, az evilági dolgok hiábavalóságával, a keresztényi élet mint az üdvösséghez vezető út gondolatával kapcsolatos kérdések alkotják. A halott megörökítésének a nyugat-európai művészetben már a középkortól kezdődően többféle rendeltetése és ikonográfiái változata ismert. Ezek legtöbbje a földi élet mulandóságára és hiú voltára, a halál elkerülhetetlenségére figyelmeztetett. Az elhunyt megörökítése a 16. századtól azonban gyakran a valóság kutatására és bemutatására adott lehetőséget, az ábrázolás naturalista jellege ilyen esetben művészi problémákat vetett fel. Külön típust alkotnak a zsánerjellegű halotti portrék, nemritkán az elhunyt és az élő családtagok együttes megörökítésével, amely bemutatásmódban a végső búcsú kifejezése, illetve mementó mort-értelemmel az elkerülhetetlenbe való belenyugvás kapott formát. Megint más rendeltetéssel készültek a lengyel barokk arckép sajátos változatát jelentő koporsóportrék, amelyeknek viszont a temetés folyamán volt szerepük. A magyarországi ravatalképekre egyik értelmezés vagy funkció sem jellemző. Ezek a közel életnagyságú, reprezentatív alkotások egykor többnyire a családi kápolnában voltak elhelyezve, s a keresztényi erények követésére szólították fel az életben maradottakat, a halott életének példáját állítva eléjük. Az ábrázoltat abban az ünnepélyes formában örökítették meg, ahogy földi létében utoljára látható volt, így a ravatalképek az elhunyt emberi és társadalmi méltóságának utolsó, szinte emblematikus tömörségű dokumentumai. Reprezentativitásuk mértéke az ábrázolt rangját, társadalmi helyzetét követi, ennek megfelelően főnemesi körben készült példái a halottat egész alakban * Bár a ravatalportré fejlődésének kései szakaszában már átlépte a felekezeti határt, az eszmetörténeti gyökerekre tekintve mégis a Corpus evangelicorumba helyeztem el Buzási Enikő rövid írását. Ugyancsak az eszmetörténeti kapcsolat miatt hívom föl a figyelmet két - evangélikus szempontból különösen érdekes - újabb keletű tanulmányra. Az egyik éppen folyóiratunkban jelent meg: Csomortány Levente: A csetneki evangélikus templom epitáfiumai. Credo 2003/3-4. 221-248. o. A másik a közelmúltban elhunyt Bencze Imre munkája: Samarjai Vidos Lénárd és a vigasztaló iratok. Kézirat. Evangélikus Országos Könyvtár. - A szerk.