Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Figyelő - KORENCSY OTTÓ: Fordítástudomány és műfordítás (A hűség énekei. Két német kisepikai mű...)

perzsa nyelv például genealógiailag rokon, mindkettő indoeurópai, mindkét nyelv flektáló, azonban Goethét valószínűleg nehezebb perzsára, mint magyarra fordítani, és feltételezhetően sokkal több lábjegyzetre van szükség. Fordítói szempontból a német és a magyar szövegek kulturális vonatkozásban nem állnak távol egymástól, a német kultúra Magyarországra gyakorolt hatása közismert. A német erősen befolyásolta a magyar nyelv fejlődését, melynek emancipációja a némethez képest megkésve bár, de a reformáció után mégiscsak megindul, és csak a szerencsétlen történelmi körülmények miatt torpan meg. A magyar nyelvújítás is gyakran merített ihletet a német szóképzésből, főleg, ami a névszói összetételeket illeti. Minden kulturális közelség ellenére jelentős eltérések is találhatók a két nyelv fordíthatósága szempontjából. A leglényegesebb ilyen nyelvszerkezeten kívüli eltérés a német nyelv policentrikus jellege. Míg a magyar nyelvet anyanyelvként beszélők kevés kivételtől eltekintve állampolgárságuktól függetlenül a magyar nemzet részének tekintik magukat, a német anyanyelvűek esetében teljesen eltérő a helyzet. A német nyelv hat európai államban hivatalos nyelv, és például Dél-Tirolban regionális nyelvi autonómiával rendelkezik. A német nyelvet anyanyelvként beszélők önmagukról alkotott nemzeti felfogása egymástól teljesen eltérő lehet, melynek mély történelmi okai vannak. C. F. Meyer művében is olvashatunk olyan kijelentéseket, hogy a svájciak igazából németek: ...zsoldos és svájci - német egyaránt (95). Az alapvető nemzeti választóvonalat németek, osztrákok és svájciak között a Német Birodalom 1871-es alapítása húzta meg, ami viszont nem jelenti azt, hogy ne lennének mind a mai napig osztrákok vagy svájciak, avagy dél-tiroliak, akik németnek tartják magukat. És akkor a nem német nyelvű országokban élő német kisebbség kérdéséről még nem is szóltunk. A helyzet azonban még bonyolultabb. A német nyelven belüli regionális eltérések olyan jelentősek, hogy a dialektust beszélők általában csak az irodalmi nyelv többékevésbé sikeres aktív alkalmazásával értik meg egymást. A rádió és a televízió korában az irodalmi nyelvet szinte minden német anyanyelvű érti, ám nem feltétlenül beszéli. A regionális nyelvhasználat a fordító előtt szinte áthághatatlan akadályként tornyosul, ugyanis a magyar tájnyelvek szociolingvisztikai konnotációja teljesen más jellegű és általában az iskolázottsággal függ össze. A regionális nyelvhasználat a németül író számára tudatos eszköz is lehet, ám az író körülbelüli származása akkor is majdnem mindig kiderül, ha nem is akarja velünk közölni. Egészen egyszerűen azért, mert számos szó csak regionálisan létezik, az irodalmi németből hiányzik. (Példának okáért a szombat szó használatából is azonnal kiderül az északi vagy déli származás: míg délen a Samstag dívik, északra a Sonnabend jellemző.) A regionális nyelv használata azonban távolról sem az egyetlen probléma, amellyel a fordítónak meg kell küzdenie. Az általunk vizsgált két mű esetében olyan alkotásokról van szó, melyeket a szerzők több mint száz éve vetettek papírra, tehát azzal a kérdéssel is foglalkoznunk kell, mely korszak nyelvén érünk el megfelelő ekvivalenciaszintet. A kérdés megválaszolása úgyszólván lehetetlen, hiszen a mában élő és alkotó ember akaratlanul is a mai nyelvet beszéli, a mai olvasó számára készíti a fordítást, és sohasem lehet biztos abban, hogyan hatna az általa rekonstruált korabeli nyelv az akkori olvasóra. Viszont a fordító célcsoportja nem is a múlt századi vagy még korábbi