Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Thesaurus ecclesiae - LÁSZLÓ EMŐKE: A besztercebányai ágostai hitvallású evangélikus templom régi magyar hímzései

LASZLO EMŐKE A besztercebányai ágostai hitvallású evangélikus templom régi magyar hímzései A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége 1908 nyarán bízta meg Divald Kornélt (1875-1931), hogy Szepes és Sáros vármegye után készítse el Zólyom vármegye műemléki topográfiáját is. Az ingó és ingatlan műemlékek leltárba vétele, fényképezése mellett fő feladatként jelölte meg a szervezés alatt álló besztercebányai múzeum művészeti anyagának összegyűjtését, leltározását és katalógusban való közzétételét.

1 Kutatási eredményeiről Divald 1909 márciusában számolt be a Felügyelőségnek. Besztercebányán az ágostai hitvallású evangélikus templomban a következő textileket jegyezte fel: „4. Antependium zöld selyemből, aranyhímzéssel, közepén gránátalmás koszorúban Isten Báránya s 1744. évszám. 5. Két karing ezüstcsatokkal, Libay Sámueltől. 6. Tizenkét darab úrvacsorakendő, arany és színes selyemmel hímzett, XVII-XVIII. század." Az evangélikus egyház kincstárában: „1. Tíz úrvacsorakendő, arany és selyemhímzésű, XVII-XVIII. század. 2. Hat szószékpolcterítő, hímzett, nyomtatott díszű, s tarka selyemből varrott, XVII-XIX. század."

2 E terítők közül a legértékesebbek az 1909 októberében megnyitott besztercebányai városi múzeum, valamint a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe kerültek (1911, 1918). Már korábban, 1889-ben sikerült a múzeumnak megszereznie az evangélikus egyház nagyon rossz állapotban lévő, figurális díszű, 1634-es keresztelőterítőjét

3

, s így most a besztercebányai evangélikus hímzések száma nyolcra emelkedett. A protestáns templomok úrvacsorakendői, úrasztali térítői a magyar reneszánsz és barokk hímzések kiemelkedő darabjai. E vászonra színes selyemmel, arany- és ezüstfonallal hímzett kendők díszítése megegyezett a világi darabokéval. Az egyetlen, de a hímzések korának, esetleg az ajándékozó személyének meghatározása szempontjából lényeges különbség, hogy az egyháznak varrott vagy varratott terítők közepébe vagy szegélyébe belevarrták az ajándékozó nevét (vagy annak rövidítését), illetve az ajándékozás dátumát. Gyakran előfordult azonban, hogy az ajándékba adott világi darabba, például egy keszkenőbe később hímezték bele a nevet és az évszámot. Ez az eredeti hímzéshez hasonló, de nem azonos fonalakból, eltérő technikai jellegzetességekből egyaránt megállapítható. A kendők jelzése különösen becsessé teszi egyházi hímzéseinket, hiszen