Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - JOSEPH LORTZ: Kerülőutam a történelemhez

[ St gondolat uándorútján Elismerem, hogy ez a gondolat egyrészt messzire vezet, másrészt nagyon is egyszerű, s hogy brutális igazságától az ember szabályosan visszahőköl. Én azonban semmiféle kibúvót nem látok. A festészet, a zene és az építészet mai radikálisai bárhogyan is ágálnak a hagyomány ellen, a népek és korok tapasztalata ellenük szól: a hagyomány életszükséglet. A következtetés tehát elkerülhetetlen: Európa java része vagy ismét - alkotó módon - keresztény lesz, vagy egyáltalán nem lesz. A kereszténység háttérbe szorulását számos tényezővel magyarázhatjuk. Önmagában azonban egyik sem olyan jelentős, mint a kereszténység - reformációból következő - szétszakadozása. A szakadás relativizálta, ily módon hiteltelenítette a keresztény üzenetet. Havalaki napjainkban a kereszténységet hirdeti, alighogy megszólal, a hallgatóban máris föltámad a szkepszis: ugyan melyik kereszténységről van szó? Éppen ezért olyan erős a keresztény világ minden felekezetében az a gondolat: vissza kell térnünk a keresztény egységhez, vagy legalábbis törekednünk kell rá. Ennek a célnak szenteltem (legalábbis protestáns-katolikus vonatkozásban) a húszas évektől kezdve minden írásban és szóban megfogalmazott munkámat Európa sok országában. Olyan szántóföldön dolgoztam, amelyen már addig is sokan munkálkodtak: Newman, Mercier, Rademacher, Pribilla, Laros, Schmittlin, Kiefl, Merkle, Greving... Napjainkban minden országban sokféleképpen dolgoznak ezen... Azonban máris hallom a mindenkori maradiak szokásos kifogását: lehet egyáltalán eredményes az ilyen munka? Mindez kimondottan utópisztikus álom! Ami az emberiség erkölcsi és vallásos fejlődését illeti, nem vagyok túlságosan optimista. A rövidlátók, a fásultak és a kishitűek százalékaránya mindig nagy, túlságosan nagy. Azt is tudom, hányan kívánják vissza még mindig a harcos-polemikus magatartást - katolikus és protestáns oldalon egyaránt. Tudom, hogy római katolikus oldalon is történik egy és más, amely mélyíti az árkot és magasabbra emeli az elválasztó töltést. Tudok az egymásról való kölcsönös tudatlanságról. Igen, tudok arról a sok dogmatikai és emberi nehézségről, amely akadályozza, hogy célba érjünk. Hallatlanul nehéz ez a munka... Azonban nem most fogtunk hozzá. Vannak már eredményeink. Vannak dolgok, amelyeket már nem lehet meg nem történtté tenni. Idetartozik a katolikus egyház szakadással kapcsolatos felelősségének átgondolása. (A csoda határát súrolja, hogy ma eleven a készségünk saját felelősségünk bevallására.) Idetartozik katolikus részről Luthernek és a reformációnak pozitívabb értékelése. Idetartozik a reformáció történelmi jelenségével kapcsolatos protestáns lelkiismeret-vizsgálat. Idetartozik a közös dogmatikai kincs mélyen gyökerező tudata. És idetartozik az új pápa által - meglepően új nyelven - meghirdetett egyetemes zsinat.

3 Vagy pedig, hogy egy szerényebb tervre térjek - ha saját munkaterületemet érinthetem: A reformáció Németországban című könyvemnek egész Európában és Észak-Ame-