Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - JOSEPH LORTZ: Kerülőutam a történelemhez

rikában történt megvitatása. Négyszáz év óta először került sor ilyen alapos, átfogó felekezetközi diszkusszióra, melynek során, minden kemény bírálat és elutasítás ellenére, nem szidalmazták egymást. Továbbá: a mainzi „Institut für europäische Geschichte" kebelében működő osztályomon a világ minden tájáról összesereglő, különböző észjárású katolikusok és protestánsok úgy működünk együtt, hogy nem tartjuk túlméretezettnek távoli célkitűzésünket: katolikus és protestáns történészek közösen dolgoznák fel a reformáció történetét, amelyhez egy katolikus és egy evangélikus püspök írná az előszót. Ezt én már nem tudom kivitelezni. De gondoljunk csak arra, hogy kezdeményezésünk mennyire elmélyíti és kitágítja a türelem gondolatkörét: nem a „laisser aller"

4 felelőtlen, felszínes értelmében (amely a valóságban a felelősség előli menekülés egyik formája), hanem az önérvényesítésről és az ellenségeskedésről való lemondás formájában. Olyan türelemről van szó, amely tisztelettel elismeri azt, ami a másiknak szent; tehát egyszerre tud nyitott és szilárd lenni, képes „szeretetben mondani az igazságot". Európa gyökereinek lényeges alkotórészei a szakramentális-hierarchikus egyház, a kolostorok, a hősi hit, a szentek. Természetellenes dolog az elfogadott örökséghez olyan lelkülettel (például langymeleg szkepszissel) viszonyulni, amely felébreszthetné az örökhagyó utálatát. Ez azt is jelenti: a történettudománynak nemcsak ismernie és néven neveznie kell a keresztény vallásosságot Európa múltjában, hanem integrálnia is kell a történelembe. A szellem területén „integrálni" annyit tesz, mint szeretettel elsajátítani. Valamint lelkesültséget is jelent. A lelkesültség életszükséglet minden téren, nem csupán az átlagos dolgokban. A lelkesültség semmiképpen sem fellengzősség vagy fecsegés. Sokkal inkább az egyetlen entuziazmus, amely nem leépít, hanem fölépít: józan lelkesedés. Állja a történelem ellenhatásait és derűsen megengedi, hogy jó, azaz értelmes megoldás szülessen az emberi ostobaság legkeményebb valóságának megjelenésekor is. (Fordította: F. Herzog Emőke, Hegedűs Antal és Németh Judit) Jegyzetek 1 Útközben. 2 Lortz itt még nem gondolhat a II. vatikáni zsinatra. 3 Lortz itt XXIII. János pápára (1958-1963) és az általa 1959. január 25-én meglepetésszerűen meghirdetett II. vatikáni zsinatra utal. 4 Hanyagság, átvitt értelemben közömbösség.