Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Figyelő - CSEPREGI MÁRTA: Regény a hanti holokausztról - kérdőjelekkel (Jeremej Ajpin: Szűzanya a véres havon)

kétségbeesett szülők azt sem tudták, viszontlátják-e valaha gyermekeiket, és fegyverrel próbálták megakadályozni elhurcolásukat. Más szülők ugyanakkor az internátusban kitört fertőző betegség elől próbálták gyermekeiket hazamenteni, ez is konfliktusokhoz vezetett. A központ tárgyaló delegációt küldött a lázongó őslakosok lecsillapítására. A hagyományokat nem ismerő oroszok azonban a hantik és a nyenyecek által egyaránt szent helyként tisztelt Isten tava (nyenyecül Numto, ez a név szerepel a térképeken is, hantiul Torumlor) egyik szigetét megszentségtelenítették, ezért halállal lakoltak. Az őslakosok kikiáltották függetlenségüket, amit az oroszok részéről szörnyű megtorlás követett, melynek során a folyóvölgyből elhurcolták az összes, tizenkét évnél idősebb fiút és férfit, elkobozták az őslakosok minden vagyonát: prémeket, téli ruházatot, tartalék élelmet, pusztulásra ítélve ezzel a harcokat túlélt nőket és gyermekeket. A magyar olvasó nem először találkozik a kazimi felkelés irodalmi feldolgozásával. 2000-ben jelent meg Tatjana Moldanova kisregénye A maiangi Anna Középső Világ-beli élete címmel, szintén Nagy Katalin fordításában. Az írónő Ajpinhoz hasonlóan az ártatlan áldozatok szemszögéből mutatja be a felkelés következményeit: a mű egy gyermekeivel magára maradt anyáról szól, aki élelmiszertartalékok és vadászfegyverek hiányában nem tudja megakadályozni gyermekei éhhalálát. A témáról Erdélyi Péter, a Duna Televízió munkatársa is készített dokumentumfilmet Mezítláb Szibériában címmel. A műsorban először szólaltak meg az áldozatok rokonai, akik apjukat, nagyapjukat, nagybátyjukat veszítették el, s akik évtizedeken keresztül semmit sem tudhattak hozzátartozóik sorsáról. Szót kaptak azok is, akik tagadják a felkelés és a megtorlás tényét, oroszellenes hisztériának tartják. A kamera rögzítette a máig ható félelem diktálta reakciókat is. Ilyen légkörben fogott munkához Jeremej Ajpin, a mai hanti irodalom egyik legjelentősebb képviselője. Az íróról azt kell tudni, hogy halász-vadász-rénszarvastartó családban született 1948-ban. Az írói mesterséget a moszkvai Gorkij Irodalmi Főiskolán sajátította el. Bár oroszul ír, témái a hagyományos hanti kultúrában gyökereznek. Ezen a regényén kívül magyarul néhány novellája és publicisztikája olvasható, valamint A hamvadó tűznél című önéletrajzi ihletésű műve, mely 2000-ben jelent meg Nagy Katalin fordításában. Az utóbbi tizenöt évben politikusként is szolgálja népét: a kilencvenes években két cikluson keresztül az oroszországi Duma tagjaként Moszkvában képviselte az északi kisnépek érdekeit, jelenleg pedig a Hanti-Manysi Autonóm Körzet parlamentjének tagja, s egyben az őslakosok bizottságának elnöke. Ajpin jelen regényében keveredik a dokumentum és a fikció. Levéltári forrásokból, kihallgatási jegyzőkönyvekből, szemtanúk, kortársak elbeszéléseiből áll össze a kazimi felkelés hiteles képe, de a három szálon futó cselekmény, a történet többszintű szimbolikája tudatos írói alkotás. A cselekmény három szála a gyermekeivel menekülni próbáló anya tragikus futása, a megtorlásnak a hivatásból gyilkoló vörös brigadéros szempontjából előadott epizódjai, valamint a cári család halála miatt önmagát vádoló fehér katonatiszt bujdosása és emigrációja. A két, egymással szélsőségesen ellentétes orosz a hanti családon keresztül kerül kapcsolatba, s mindhárom eseménysorban különleges szerepe van a Szűzanya ikonjának, ahogyan ezt a regény címe is sugallja. Az első jelenetben a vörös brigadéros géppuskasorozatot ereszt az ikonba, a szent-