Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
Figyelő - CSEPREGI MÁRTA: Regény a hanti holokausztról - kérdőjelekkel (Jeremej Ajpin: Szűzanya a véres havon)
fehérvár, Városi Múzeum, Deák-Gyűjtemény, Győr, Xantus János Múzeum, Mosonmagyaróvár, Hansági Múzeum, Gyurkovits-gyűjtemény, Eger, Dobó István Vármúzeum, Szeged, Móra Ferenc Múzeum, valamint a két legnagyobb Mednyánszky-kollekcióval rendelkező múzeum: Kecskemét, Városi Képtár, Glückshagyaték, illetve Szolnok, Damjanich Múzeum, Barcsay-hagyaték. 3 Malonyay Dezső: Mednyánszky. Budapest, 1905. 4 Kállai Ernő: Mednyánszky László. Budapest, 1943. 5 Egri Mária: Mednyánszky. Budapest, 1975., Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László. Budapest, 1979., Aradi Nóra: Mednyánszky. Budapest, 1983. 6 A legfontosabbak: A Mednyánszky-kutatás új forrásai és a Lincselés című kép. Ars Hungarica 2000(28) 283300. o.; Mednyánszky-olvasókönyv. Enigma 24-25. 2000; Egy másik Mednyánszky. Művészettörténeti Értesítő 2000(49) 95-117. o.; Tájkép csata után. Mednyánszky László és a hadifestészet. Enigma 28. 2000. 740. o.; „Egy fenséges és egy ijesztő arc közötti távolság". Mednyánszky László rendhagyó művészetéről. Mednyánszky László 1852-1919. Kiállításkatalógus Magyar Nemzeti Galéria, 2003. 7 Enigma 24-25. 2000; Enigma 28. 2001; Mednyánszky László naplója 1877-1918. Szerk.: Bardoly István, Markója Csilla. Budapest, 2003. Regény a hanti holokausztról - kérdőjelekkel Jeremej Ajpin: Szűzanya a véres havon. Fordította Nagy Katalin (Magyar Napló, Budapest, 2003) Az utóbbi tíz-tizenkét évben egyre többet tudunk meg a sztálini idők népirtásairól. Mindegyik évtizednek megvoltak a maguk áldozatai. A húszas években a polgárháború, a harmincas években az erőszakos kollektivizáció, a negyvenes évek elején a világháború, s ezzel egy időben a bűnösnek kikiáltott népek - összesen tizenhét nép! - deportálása okozta milliók és milliók halálát. A börtönök és koncentrációs táborok Sztálin 1953. évi halála után is még sokáig tartóztatták és gyűjtötték „a nép ellenségeit". Lassan már közhellyé válik, hogy a szovjethatalom megszilárdítása milliók és milliók életébe került. A történelem igazságtalanságaiba belefásult mai ember csak olyankor figyel föl, amikor a sok millió áldozat némelyike egyenesen a szeme közé néz egy-egy fényképről vagy irodalmi mű oldalairól. A Terror Háza múzeum 2003-ban kiállításon emlékezett meg az 1932/33-ban, Ukrajnában mérnöki pontossággal megtervezett éhínség áldozatairól. A 2003. évi könyvhétre jelent meg Jeremej Ajpin hanti író regénye is, mely a 1933/34 telén Nyugat-Szibériában, az Ob egyik mellékfolyójának, a Kazim folyónak a partján zajlott eseményekről számol be. A két, egymástól több ezer kilométernyi távolságra történt tragédia csak méreteiben különbözik egymástól, okaiban és arányaiban nem. Az ukrajnai éhínségnek hétmillió áldozata volt, a kazimi felkelésnek néhány száz, de ez az alig húszezerre tehető hanti népnek máig be nem gyógyuló sebeket, soha nem pótolható veszteséget okozott. S mindkét tragédia a totális hatalom megszilárdítását szolgálta. Nekünk, magyaroknak a kazimi felkelés azért fájdalmasabb, mint a többi hasonló esemény, mert nyelvrokonaink, az obi-ugorok, azaz a hantik és a manysik (régebbi nevükön osztjákok és vogulok) voltak az áldozataik. A kazimi felkelés egyik oka az volt, hogy a szovjet hatóságok összeszedték az őslakos (hanti, manysi, nyenyec) gyermekeket, és bentlakásos iskolába vitték őket anélkül, hogy elmagyarázták volna a szülőknek tetteik célját és a várható következményeket. A
