Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Figyelő - HEGEDŰS BÉLA: Ráday Gedeon emléke (Berecz Agnes-Lángi József: Aranyidők a péceli Ráday-kastélyban)

tetteik a családregények poétikai szabályai szerint igenis hozzájárulnak a későbbi romláshoz. A hírnév és a rang megszerzése egyidejű a hírnév és a rang megszerzése okozta eladósodással. Berecz Ágnes meggyőzően bizonyítja, hogy a korábbi szakirodalom bizony túlértékelte - néha igen merészen - a péceli kastélynak a korabeli magyar kulturális életben betöltött szerepét. A források azt bizonyítják, hogy Ráday Gedeon közéleti és irodalomszervezői aktivitása a folyamatosan fenntartott pesti rezidenciára összpontosul (15). A kastéllyal kapcsolatos egyik legfontosabb, gyakorlatilag mindmáig élő legenda a feltételezett színielőadásokkal kapcsolatos. A szerző szerényen szellemes nyomkövetése alapján azt hiszem egyértelműen kijelenthető, hogy semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy a kastélyban színielőadásokat tartottak volna. Lángi József tanulmánya (A péceli Ráday-kastély falképei) egyrészt részletesen bemutatja a még „mindig látható és ikonográfiailag rendkívül érdekes falképeket", másrészt ismerteti „a most folyó feltárás során előkerült freskókat, hogy érzékelhető legyen az egykor oly gondosan megtervezett festészeti program rendszere" (71). A szerző a csak töredékesen feltárt faliképek nagy száma ellenére is állítja - és teszi ezt valószínűleg jogosan -, hogy létezett valamifajta tematika a kastélytermek kifestésé során. De éppen a töredékesség miatt nem vállalkozhatott művészettörténeti tanulmány írására (72). (Éppen ezért feleslegesnek érzem a tanulmány elején a Ráday Gedeon életét röviden bemutató részletet.) A három, legépebben fennmaradt festésű teremre szeretném felhívni a figyelmet én is. Igaza lehet Lángi Józsefnek, Ráday Gedeon számára a nagy könyvtárterem lehetett a legfontosabb hely a kastélyban, hiszen: ,,[e]bben a helyiségben alkalmazták a legjobb minőségű anyagokat, és egy olyan összművészeti alkotás jött létre, ahol a freskók mellett minden részlet ugyanolyan jelentőséggel bírt, ugyanazzal az igényességgel készült". (73) A mennyezetképeket - a tudományok allegóriáit - 1763 körül a budai polgár Schervitz Mátyás festette. Figyelemre méltó, hogy a legjelentősebb és legnagyobb középső boltszakaszon megfestett Paliasz Athéné (maga az allegória, bár Lángi nem említi, általában utal a bölcsességre és a tudományokra: ezért a központi hely, szinte ebből ágaznak el maguk a speciális tudományágak) mennyezetkép megfelelő helyein magyar tudósok - polihisztorok, filológusok - egész sorát tünteti fel. De szinte az összes tudományág esetében feltűnnek magyar nevek. A költészet allegóriájával kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy habár térben hozzánk legközelebb, tehát a leghangsúlyosabb helyen a Gyöngyösi István versei feliratú könyv fekszik, a képen mégiscsak egyetlenegy könyv van nyitva, amelyet egy amorett éppen olvas - tehát használ -, és ez pedig Zrínyi Szigeti veszedelme. Ráday ezzel talán finoman utal Zrínyi költészetének elsőbbségére. Korrigálásra szorul a grammatika allegóriáján látható egyik csukott könyv feliratának olvasata: az egyébként oda nem illő „EPIGRAMMATA VETE[RORUM]" helyett egyértelműen az E. P. GRAM//MATICI // VETERE felirat olvasható. Feltűnő, hogy a korábban a dolgozószoba felől is megközelíthető nagy könyvtárterem