Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
Figyelő - SZÉPLAKI GYÖRGY: A tudomány fellegvárai (ActaPapensia - Acta Patakina)
fr" • ( dp 2004/1-2 ^ lott [elolvasott?], megértett, elfogadott szöveget a saját neve mellett tanúk jelenlétében megjelölni). Magam is tapasztaltam, látva egy 1876-ban készült kontraktuson 8 , hogy a 81 „aláíró" közül csak hárman írták a nevüket, a többiek keresztet tettek. Mégis valószínűnek látszik az állítás, hogy a magyar parasztság az újkorban még írástudatlanságban, szóbeliségben élt. Talán érdemes elgondolkodni azon, hogy ez a „szóbeliség" mennyi kultúrát (képet, szöveget, tapasztalatot), műveltséget, gyakorlati ismeretet volt képes átörökíteni az utódokra, és örökíthet át ma is az olvasás-írásban járatlanabb társadalmi rétegekben. Mindezeket jobban megértjük, ha látjuk a 16-18. század református iskoláit, azok személyi és tárgyi feltételeit, s azt, hogyan szolgálták lassanlassan terebélyesedve a közművelődést, a népoktatást. A pataki Acta egész sorozatot közöl levéltári forrásokból 9 , amelyekből, az egyházszervezet írásbeli dokumentumaiból az iskolázás helyzete is kiolvasható. A református iskolatörténet későbbi, „regényes" fejezete a Sárospataki Kollégium diákjainak szupplikációja 1945-1951 között 10 . (A szupplikáció története más összefüggésben megvilágítva, kijelölhet tudományos feladatokat és mai problémákra is adhat válaszokat. Erről később.) A sárospataki Acta minden forráskötete szolgálja az újabb olvasónemzedékek pontos tájékoztatásának, tanításának céljait: mutatói, magyarázó jegyzetei, szójegyzékei, a latin szövegek magyar nyelvű fordításai kutathatóvá, olvashatóvá teszik nem szakemberek számára is. Több helyen is bevezető tanulmány, utószó ad irányt, szempontot a további kutatásokhoz. Sok elemében ugyanez mondható el a pápai kiadványról is, még ha összességében egészen más jellemzői is vannak. Például: a pápai Acta eddigi számaiban terjedelmileg kevesebb a forrásközlés, s egy-egy tanulmány kereteiben valósult meg, illetve a forrás feldolgozásának metodikáját tartalmazó bevezetőt követi. A nagyobb terjedelmű forrásokat önálló kiadványokban jelentetik meg, s az Acta Papensia inkább a helytörténeti és egyéb művelődéstörténeti témájú tanulmányok, műhelymunkák gyűjteménye. Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület Gyűjteményeinek igazgatója a periodika indulásakor vallotta: „...munkatársaimmal együtt igénylem, hogy a hazai tudományosság körében jegyzett periodika legyen! Ugyanez vonatkozik kiadói és egyéb tevékenységünkre is. Tartózkodunk attól, hogy kevésbé kiérlelt, netán csak szólamokban bővelkedő, ám újat nem igazán adó munkákat adjunk ki, viszont minden lehetőséget megragadunk, hogy új kutatási eredményeket, forrásokat publikáljunk." 11 A helytörténeti kutatások a mai Magyarországon talán a korábbinál is nagyobb jelentőségűek. A globalizálódó világban egyre nagyobb szerepük lehet a kisebb-nagyobb közösségek önazonosságának erősítésében, elfeledett hagyományaik felkutatásában, a régire épülő helyi kezdeményezések hitelesítésében. A feldolgozási technikák fejlődése, és hogy a korábban alig kutatható források hozzáférhetőek, újabb lendületet adott a történettudomány amatőrök által is művelhető területének. Témánk szempontjából fontos, hogy az Actákban megjelenő forrástanulmányok és forrásközlések a nem specialisták és nem szakember kutatók számára is biztosítják a hiteles adatanyagot. Nem elhanyagolható az a tény, hogy az említett forráskiadványok szakmai mintául is szolgálhatnak a helytörténetet írók számára. Csak tallózva az Acta Papensia néhány
