Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Figyelő - KODÁCSY TAMÁS: Egy katolikus egyháztörténet, amely nem csak a katolikus egyház története (August Franzen: Kis egyháztörténet)

esemény a teológus számára nem csupán viszonyítási pontja lesz a történelemnek, hanem középpontja. Az újszövetségi elbeszélések az egyháztörténelemben íródnak tovább, és azt mutatják be, hogy az Isten népe hogyan találkozik az egyház alapjával, Jézus Krisztussal, és hogyan tölti be a konkrét történelmi helyzetekben Istentől kapott küldetését. Az egyháztörténelemre ez kettős feladatot ró. „Először, az egyháztörténetnek (mint tudománynak) tényekről kell beszélnie, és mindezt úgy, hogy egyetlen sajátos eset kapcsán sem keveri bele az isteni gondviselést az okok és hatások általános láncolatába. Az egyháztörténésznek - a keresztyén egyházak történelmével foglalkozva - nem az a dolga, hogy Istennek a világtörténelembe való beavatkozásairól értekezzen. Másodszor, az egyháztörténésznek - mint teológusnak - tudatában kell lennie annak, hogy olyan történelmi valóságról beszél, amelyben a Lelki Közösség érvényesül, és amely által Isten Országa képviseltetik."

8 Ennek a kettős feladatnak a két természetéről vall Török József római katolikus egyháztörténész is: „Azok a történészek, akik tisztességesen bevallják, hogy intézménytörténetet írnak, jelentős mértékben hozzájárulhatnak az egyháztörténet bizonyos részterületeinek föltárásához és földolgozásához. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a művekben az egyház igazi története is megjelenik, hiszen annak - hitünk szerint - természetfölötti eredete, eszkatológikus kibontakozása van."

9 A jó egyháztörténelem tehát összefonódik a kijelentés-történettel, de oly módon, hogy a megtörtént események nem hallgathatók el, csak azért, mert az egyház nem felelt meg a Kijelentésben kapott mércének, ugyanakkor az egyháztörténelem sem lehet önmaga mércéje, nem válhat Kijelentéssé. Barth Károly ezt sajátos módon úgy fogalmazza meg, hogy „... a Kijelentés történelemmé válik. De ez nem hangozhat így: a Történelem Kijelentéssé válik".

10 A Kis egyháztörténet egyik nagy erénye, hogy a történelmi folyamatokat a lehető legnagyobb alapossággal írja le, és törekszik arra, hogy felhívja figyelmünket az emberi érdekek előtérbe kerülésére ott is, ahol egyébként felülről jövő tantételt sejtenénk. A cölibátus kérdésében például minden teológiai frázistól mentesen egyértelműen rávilágít I. Ottó hatalmi érdekeire a nyugati császárság megerősítésében. „Az episzkopátus Nagy Károly óta mindig is a birodalomi egység döntő védbástyájának bizonyult. Erős központosított hatalomra volt szüksége [Ottónak], amely megvédhette az egyházi javakat a telhetetlen nemesség támadásaitól. A királynak viszont nem kellett tartania semmiféle dinasztikus törekvéstől a cölibátusban élő püspökök és papok körében, s ez kizárta az örökösödést és a hatalomépítést."

11 „Mennyire szép is lenne, ha csak jót írhatnánk magunkról! Ezzel azonban meghamisítanánk a valóságot. Vállalnunk kell a múltat, minden hibájával, elbotlásával együtt. ... Az egyház, mint Krisztus titokzatos teste szent, de az emberek - mi mindnyájan, az egyház tagjai és vezetői -, bűnösök vagyunk." 12 - írja Pintér Gábor római katolikus egyháztörténész a könyv előszavában. August Franzen számára „nincsenek egyháztörténeti tabuk", a kényes ügyeket nem kerüli, hanem különös gondot fektet ezek tárgyalására.

13 Sok helyen éles kritikával illeti az egyház szerepét, így a 9-10. századi egyház jellemzésében. August Franzen az egyházi visszásságok bemutatásakor is mérlegre teszi a megtörtént eseményeket, és így fogalmaz: „jóllehet Isten engedte, hogy a pápaság és a római egyház ilyen mélyre süllyedjen a gyalázat és az emberi vétek mocsara-