Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Figyelő - REUSS ANDRÁS: Rendszerszervező vagy vak öszvér? (Klaus Douglass: Az új reformáció. 96 tétel...)

kapcsolatos ismeretein alapulnak megállapításai. Ez előnynek mondható körülmény. Nem lehet tehát a másikra mutogatva magunkat azzal áltatni, hogy nálunk másként mennének a dolgok. Formai szempontból is protestáns könyv, mert a lutheri tételek mintájára 96 tételt szegez nekünk. A szerző szerint ez azonban csak véletlen, mert 12 feladatot 8-8 tétellel ír le, így ér a „reformatori" szám közelébe. A diagnózis A szerző diagnózisa sok izgalmas kérdést érint. Első megállapítása kettős (1. tétel): Luther Isten igéjét a bibliai alapokra helyezve és a kor színvonalán hirdette. Az egyház ma egyik követelménynek sem felel meg. Az átlaghívő nem ismeri igazán a bibliai alapokat, mert az igazi keresztyénséget azonosítja a katolikusellenes protestantizmussal vagy jobb esetben a felebaráti szeretettel. A reformációban újra fölfedezett evangéliumot pedig nem a 21., hanem a 16. század formáiban akarja megőrizni és annak nyelvén elmondani. Egészében elmondható: kevesebbet foglalkozunk azzal, hogy ma mit jelent evangélikus/református keresztyénnek lenni, hogyan kellene ma megszólaltatnunk a reformáció tanítását. Ezért megszívlelendő a második tétel: A reformáció nem a tizenhatodik század eseménye, hanem reánk váró feladat. A protestantizmus tiszteli a hagyományt, de az állandó megújulás szükségességét hangsúlyozza. Megerőltető létforma, mert állandóan meg kell újulnia. A megújulás nem a múlt emlékeinek őrzése, nem visszatérés a múltba: „»Reformatoriak« akkor vagyunk, ha tovább folytatjuk a reformátorok művét, nem pedig, ha konzerváljuk." (4. tétel.)

3 Nem a sokszor javasolt és követett eljárást javasolja Douglass: nem azt, hogy a korszellem valamely kihívását tegyük magunkévá, valamely korszerűtlennek tűnő ballasztot hajítsunk ki az egyház süllyedő léghajójából, hanem az új reformáció programja: a keresztyén hit lényegének megőrzése, de új külső forma: Az az új reformáció, amely mellett érvelek, nem annyira a tartalom, mint inkább a struktúrák reformációja. Ami a tartalmat illeti, az első reformációhoz képest nem sok újat lehet mondani. Sokkal inkább arra van szükség, hogy a régit, amit annak idején már megfogalmaztak, újra felfedezzük, és végre érvényre is juttassuk. A formákat és a struktúrákat tekintve viszont minden kor terra incognita. Ezt pedig csak akkor lehetünk képesek meghódítani, ha magunk mögött hagyjuk a múlt minél több terhét. (82. o.) Noha a reformáció szót a megújulás, illetve a korszerűség értelmében is használja a könyv, de megőrzi eredeti jelentését is: vissza-alakítás, persze nem a múlt rekonstruálása, hanem az időközben bekövetkezett torzulások megszüntetése érdekében. A ténylegesen létező evangélikus és református keresztyénséget állítja tehát szembe Douglass a reformatori hagyománnyal. S kérdezi, hogy közel 500 évvel Luther reformációja után a reformátor tanításának hűséges őrzése nem vált-e olyan hagyománnyá, amely már akadályt jelent az eredeti szándékban, az egyedül üdvözítő krisztushitben. Ezért érthető, hogy a könyv szerzője nem reformokat, hanem reformációt akar. Nem kevesebbet. Nagy a baj! Az istentiszteletek látogatottsága és az egyházak taglétszáma aggasztóan csökken. Az igehirdetések, a hitoktatás nyelve idegen, tartalma távol áll az emberek igen nagy részétől. Nem érzik azt, hogy hozzájuk szólnak. (Hozzátehetjük,