Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Rokon irodalmakból - Hahkarnas Bahkcisi elbeszélései

Halikarnas Balik^isi elbeszélései Éljen a tenger! Szali nagy szigetének tágas öble a Bodrumi-félszigetre nézett. Félholdként ívelő partját fehér, világos- és sötétzöld, kék és ibolyaszín sávok övezték. A könnyedén átfutó záporok a kékek eme szivárványáról csíkokban csillogó orgonaszínt loptak. Időnként a legyezgető légáramlatok a világoskékben sötét borzongást keltettek. Az öböl egyik szegletében a tenger sóhajtozott, máshol mormogott, dörmögött. A három halász a mély víz fölött kivetette két-három mérföld hosszú paraketáját, azután ebbe az öbölbe jöttek, hogy főzzenek és itt éjszakázzanak. A paraketát másnap reggel akarták felszedni. A hegyek, a kövek szürkéskék ködbe burkolóztak. Napnyugtakor a három halász a parti homokon két kőből tűzhelyet épített és tüzet gyújtott. Halászlét akartak főzni. A legöregebb napnyugtakor a hullámok fölé magasodó világoskék árnyékokra mutatott: - Ezt hívják a nap búcsújának - mondta. - Ej, a mi időnk is lejárt. Itt van már az ideje, hogy búcsút mondjunk a világnak. - De hát mire jó ez? - törte meg újra a csendet. Holtfáradtan folytatta: - Gyermekkoromban falusi házunknak - jószerivel egy tetőből állt csupán - volt egy ablaka, amelyik a tengerre nyílt. Órákig nézegettem a tengert. Apám hajóskapitány volt. „Ne nézd így a tengert, mert az összetör mindent, a deszkát is, az acélt is, a csontjaidat meg a szívedet is. A reményeidet is összetöri fiam, összetöri. Ót viszont semmi sem tudja megtörni" - mondogatta. Felnőttem, megerősödtem. Ahogy a tenger egyre jobban eltöltötte a lelkemet, úgy merültek feledésbe lassacskán apám szavai. Tengerésznek álltam. A hajó tatjára mentem, bámultam a nyomdokvizet. Az én életem nyoma volt. De vajon meddig nyújtózik még ez a nyomdokvíz? Mi volt a végtelen, amit láttam? Elméláztam. Aztán hirtelen nyakon vágtak. „A te műszakod dolgozik. Mit lopod itt a napot?" - csattant a felügyelő hangja. Hát, ettől kezdve mindig ott voltam a tengeren a vízzel, a hullámokkal, a horizonttal és a szivárvánnyal együtt. Délre, majd északra mentem, követtem a Napot és a Holdat. Egyik tengerről a másikra hajóztam. Egyik nap a vesémig átfagytam, másnap testem minden nedvét kiizzadtam. A tenger a magasba repített, majd a mélybe vetett engem. „Gyerünk, öreg, gyerünk!" - mindig máshol; ezzel telt az életem. Hajóról hajóra szálltam, a kikötőből útra keltem, az útról kikötőbe tértem, ki-be, ki-be. Két-három évente egyszer eljutottam a gyermekkori álmaimat őrző ablakhoz, és ott leültem. Onnan más