Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Thesaurus ecclesiae - CSOMORTÁNY LEVENTE: A csetneki evangélikus templom epitáfiumai

csak a Léthé útja biztos". A lélek nem hal meg, hanem visszatér az égbe, mivel szülője az égbolt. A szöveg egészén végigvonulnak az antik utalások, a végítélet harsonája csak az utolsó sorban jelenik meg. Ezt a két hosszabb verset három újabb - két rövidebb és egy hosszabb - szövegrész követi. A Fabriczy testvérek epitáfiumán a szövegek szerzői között szerepel az apa, Fabriczy Mihály, aki 1620 és 1626 között a csetneki evangélikus közösség diakónusa, segédlelkésze volt. Az epitáfiumon négy olvashatatlan aláírás szerepel.

35 A három oszlopba szedett, szabályos írásképű szöveg alatt az aláírók valószínűleg maguk jegyezték fel saját, néhány soros írásaikat; ezt az egyes rövid szövegek egymástól eltérő, és az alattuk lévő aláírásokkal megegyező írásképe bizonyítja. Csoltói Basó Katalin epitáfiumának versét Simon Abrahamides, a csetneki iskola rektora írta; aláírása szerepel a költemény alatt. Valószínűsíthető, hogy Abrahamides nemcsak a vers, hanem az egész felirat szerzője, összeállítója volt. A szöveg tartalma a többi hosszabb feliratéhoz hasonló: a váratlan halál fölötti döbbenet után a szülőknek szóló vigasztaló szavak következnek, majd az angyalok és szentek karát szemlélő gyermek képével zárul a költemény. A Nébeszt-epitáfium szövege a kor temetési beszédeinek mintapéldánya is lehetne; felépítése és tartalma tisztán mutatja a kor széltében használt temetési retorikáját és a halállal kapcsolatos közvélekedést. A vers első részében a szerző az élet mulandóságára hívja fel a figyelmet, a felkiáltó mondatok sorával erős érzelmi hatást váltva ki hallgatóiból, olvasóiból. Ezután - az általánosról az egyénire váltva - az erények sorával ékesített Nébeszt halála feletti panasz következik. Ezután a szerző az özvegyhez fordul, aki - a vers szerint - hosszan, fájdalmasan búcsúzik elhalt férjétől. A házaspár bizalmas, személyes viszonyának részletezése után a szöveg az egyéniről újra az általánosra vált. Az itt következő részek - melyek a szövegnek körülbelül felét teszik ki a bevezető rész kesergő hangvétele után finomabbá, elégikussá válnak, a halandó test és a halhatatlan lélek sorsának szétválasztásával bizakodóbb hangnemet ütve meg. Az elhalt „Bálint csontjai" szelíden és békésen pihennek majd a hideg földben, lelke a mennyekbe jutva az „Úr kegyelmében" részesül. A vers utolsó része az olvasót és a hallgatókat az elhunytért - és önmagukért - való imára szólítja. A szöveget sűrűn szakítják meg a hallgatót és az olvasót érzelmileg befolyásoló felkiáltások: „eheu!", „o!", „ah". Gyakran szerepelnek mitológiai utalások, melyek keresztény gondolatokat öveznek. Az antik örökség és a keresztény hit együttes jelenléte - bizonyos értelemben - feszültséget szül. Ezeknek a szövegeknek, szövegrészeknek a végén már gyakrabban szerepel szerzőik neve és tisztsége: az alkalmi költők, szónokok, többnyire a helyi lelkészek és tanítók közül kerültek ki. Csatlakoztak hozzájuk - feltehetően egy-egy temetés vagy ünnepélyes megemlékezés idején - más gömöri evangélikus gyülekezetek vezetői is. Csetnek volt a gömöri evangélikusság központja; az itteni evangélikus egyház könyvtára 1914ben körülbelül négyezer - jelentős részben muzeális értékű - kötetből állt.

36 E könyvtárat használhatták a helyi iskola diákjai, tanárai és az egyházmegye többi evangélikus gyülekezetének vezetői. A könyvtár áttanulmányozása valószínűleg bő tájékoztatást