Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Thesaurus ecclesiae - CSOMORTÁNY LEVENTE: A csetneki evangélikus templom epitáfiumai

oli bizonnial hogy nekem is megh kell halnom nem kuleomben minth hogy az oraiat es ideit halálának senki nem tudhattya".

34 Ugyanez a gondolat szerepel a Gelitnikepitáfium középképe fölött lévő párkány feliratában: „nulli certa dies sed, mors certissima cunctis, hoc certum cum sit, discito quisque mori". Ezekből a szövegekből érződik a 16-17. század emberének halállal való szinte napi kapcsolata, mely az állandó harcok, járványok és az ezeken kívül is folyamatosan fenyegető, jobbára leküzdhetetlen betegségek képében jelentkezett. A kor embere sokkal közelebbi viszonyban volt a halállal, és gyakori jelentkezését is több belenyugvással fogadta, mint a ma embere. A szövegek a halandó test fölött győzedelmeskedő lélekben való hitről, a mennybe jutás nyereségként való felfogásáról tanúskodnak. Hangnemük gyakran elégikus, mindamellett bizalommal teljes. Kifejezi a fizikai elmúlás fölötti fájdalmat, az élet elvesztése miatti szorongást, másrészt azonban él még az örök életbe, a feltámadásba vetett hit, az elkövetkező ismeretlen dolgok iránti érdeklődés. A szövegek a középkor mintaszerűen ismétlődő passzusaihoz képest hosszabbakká, személyesebbekké válnak; az elhunytak nevében megfogalmazott mondatok közvetlen kapcsolatot, bizalmas párbeszédet kezdeményeznek az Úrral. A középkor sablonszerűén és gépiesen felhasznált szövegeivel szemben egyediséget, személyes sajátosságokat mutatnak. Hangvételük őszinteséget sugall. Hosszabb, verses szövegek A hosszabb, verses szövegek között van, amely párbeszédes formában íródott. Dubniczay Rebekka epitáfiumának szövegében elsőként a szülők szólítják meg elhalt lányukat (Parentes ad Filiam). Az érzelmes szöveg elején költői kérdések sora áll, melyben a szülők leányuk korai halála fölötti értetlenségüket fejezik ki. A következő részben Filia ad Parentes - a lány a mennyekben való közeli találkozás reményében válaszol szülei fájdalmas kérdéseire: „Hic ego vos oculis opto videre meis". Hangsúlyozza, hogy Krisztus számára nem halt meg: „Mortua sum vobis: sed non sum mortua CHRO". Ezt követi az „Ad lectorem mortua" című rész, melyben szintén az elhunyt leány szólal meg, de már nem szüleihez, hanem „halotti szövegének (mindenkori) olvasójához" fordul. A felirat szerzője az apa, Dubniczay András, aki ekkor - 1626-tól 1635-ig - a csetneki evangélikus gyülekezet lelkésze. A Fabriczy-testvérek epitáfiumának szövege több részből áll. A közös búcsúzkodásra felszólító részek alapján talán temetési búcsúztató vagy az epitáfium felállításakor elhangzott beszédfüzér lehetett. Felépítése a Dubniczay Rebekka-epitáfium feliratáéhoz hasonlít. A szöveg elején a szülők siratója (Lessus Parentis) áll, majd ezt követi a vigasztaló elégia (Elégia Consolatoria). A „Lessus Parentis" szövegrészben a szülők keseregnek a korai elválás fölött, de a majdani viszontlátás reményét is kifejezik. Az „Elégia Consolatoria" - nevéhez híven - vigasztalja a hátramaradottakat, és belenyugvóan búcsúzik a gyermekektől. Először a halál fölötti értetlenségének ad hangot, a hogyan, hová, miért kérdéseit teszi fel. A válaszok - részben a kérdések közé fűzve még nem adnak keresztény magyarázatot; sokkal inkább az antik mitológia és túlvilághit jelentkezik. Apollo, Phaéton, Persephone van megemlítve; „minden halott számára