Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - BERECZ ÁGNES: Egyházi gyűjteményeink - alapkövek vagy kövületek?

minőség, a belépőjegy árát úgysem tudjuk kifizetni.) Ha művészfilmre vágyunk, kopott harisnyamoziban kötünk ki; ha közösségi jellegű, de mégis meghitt és autentikus kulturális programra, akkor jobb, ha messze elkerüljük a nagy reklámmal támogatott fesztiválokat. Hovatovább katakomba-keresztények módjára kell eljárnunk, ha nem kérünk a tömegfogyasztásra szánt termékekből. (A piac figyel a renitensekre - kapható egyedi, minőségi termék is; természetesen ez az elképzelhető legdrágább fényűzés.) De nem a piac működésének törvényszerű következményein kell boronganunk - ez szigorú logikát követ, nincs benne semmi rendkívüli -, több okunk van a riadalomra amiatt, hogy elválni látszanak egymástól a kulturális élet fontosnak minősíthető eseményei, történései és az intézményi háttér. Ez rossz az érintett intézményeknek, amelyek újabban létalapjuk bizonyításával és anyagi források felkutatásával vannak elfoglalva, ahelyett, hogy természetes otthont és közeget teremtenének a kulturális élet eseményeinek; és rossz természetesen minden alkotónak és befogadónak is (akik már nem tudják, hogy mikor, hová, miért fordulhatnának). Ebben a meglehetősen kíméletlenné vált közegben az állami dotáció örökké szűkös forrása az egyetlen olyan lehetőség, amely mentőövet biztosít a piactól független értékteremtő (és értékőrző) kezdeményezéseknek, intézményeknek. Ám ez valóban csak mentőöv - a pusztulástól megment, de a tengert nem úszhatjuk át vele. Az állami dotáció, akár pályázati úton, akár normatív módon biztosított, sohasem elegendő. Ezért vált a pályázatkészítés, a lobbizás és hasonló technikák alkalmazása az intézményvezetők fő tevékenységévé, amivel talán egyet is lehetne érteni, ha a pályázati lehetőségek nem lennének ugyancsak erősen behatároltak, és ha a lobbizás végső soron nem egymás kárára történne. ...és az információs társadalom A divatos szóösszetétel eleinte a számítástechnikai eszközökhöz való mind általánosabb hozzáférést és az általuk közvetített felhasználható tartalmat jelentette (megelőlegezve az új technika társadalomformáló hatását); de csakhamar árnyalni kellett a kifejezést, amely a gyakori használat során kezdett kiüresedni. A számítástechnikai eszközök léte és azok használata ma már magától értetődő - még akkor is, ha éppen Magyarország maradt le ezen a téren -; egyre fontosabbá válik viszont, hogy pontosan miféle tartalmakat és a mindennapi gyakorlatban is alkalmazott kommunikációs lehetőségeket integrál. Úgy tűnik, kissé elhamarkodott volt viharos gyorsaságú társadalmi átrendeződések reményét fűzni a világhálóhoz - ez nem egészen alaptalan feltételezés, de a változás egészen bizonyosan lassabb lesz. A világháló egyik fontos lehetősége, hogy minimális feltételekkel elvileg bármely lokális esemény (információ, audiovizuális élmény) megosztható a net sokmilliós felhasználói közösségével; azaz bárki és bármi lehet középpont, nem számít többé sem a földrajzi, sem a társadalmi perifériális helyzet. Ez technikailag igaz, gyakorlatilag azonban még a háló megszállottjai is egy kiválasztott, feltérképezett szegmens keretén