Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.
A gondolat vándorútján - GÁSPÁR DOROTTYA: Az Imperium Romanum és az ókeresztények
denekelőtt a praetor edictuma. Az edictum is megmarad a császárkorban: a princeps azon rendelete, amely érvényét veszti akkor, ha kibocsátójának uralkodása véget ér. 48 Hadrianus császár összeíratta P Salvius Iulianus jogtudóssal azokat a korábbi rendelkezéseket, amelyek folyamatosan érvényben maradtak. így állt elő az a jogszabálygyűjtemény, amelyet Edictum perpetuumnak nevezünk. A keresztényekkel szembeni hivatalos föllépés azon alapult, hogy olyan vallást követnek, amely nincs elismerve és nincs engedélyezve: vagyis a religio externa és a religio illicita státusba sorolható. Ilyen alapon hoztak szenátusi határozatot a bacchanáliák ellen Kr. e. 186-ban 49 vagy intézkedést a druidák ellen a császárkorban. A rómaiak idegenkedtek az idegen istenektől. Akkor fogadtak be ismeretlen isteneket, ha előbb meggyőződtek arról, hogy nem „ellenségesek" Rómával szemben. A religio illicita megfelelő jogi alap volt a tiltáshoz. A kereszténység elismert vallás, azaz religio licita 31 l-ben lett a birodalom egynegyedében, amikor Galerius így döntött. 50 b) A mindennapi élet problémái Ma, amikor megkíséreljük a történelmi eseményeket a lehető leghívebben leírni, a rendeleteket, zsinati határozatokat igen fontos forrásnak tekintjük. De gyakran elfeledkezünk arról, hogy a rendeleteket nem öncélúan hozták, hanem mert szükség volt rájuk: a mindennapi élet diktálta, hogy mikor milyen ügyet oldjanak meg ahhoz, hogy az élet békésen folytatódjék akár a világban, akár az egyházban. 51 A mai olvasó számára szép számmal akad olyan zsinati határozat, amely itt és most érthetetlen vagy értelmetlennek tűnik; de ilyen voltában is jelzi azokat a nehézségeket, amelyekkel szembe kellett néznie mindazoknak, akik kereszténnyé lettek. A pogányság önmagában nem jó és nem rossz, hanem kultúra, szokás, szokásjog, felfogás, mentalitás, életstílus, magatartásforma, művészet stb. Az ókori ember egészen másképp élt, mint a mai. A mai ember a kultúrát - mondjuk így - szabad idejében műveli, míg az ókori ember a mindennapjaiban élte. Ezért a kultúra sajátja volt mind világi vonatkozásban, mind vallásában. A művészet nem az önmagát túlbecsülő, mindenkit lenéző elit tulajdona, hanem minden emberé, aki a maga feladatát művészi szinten végzi el. A feladatokat pedig nem is illett másképp végezni, mint művészi szinten. Ez ugyan időbe telt, de hiszen senki nem sietett, mert nem a fogyasztás volt a cél, hanem az élet élése, amelyhez hozzátartoztak a vallási ünnepek szünnapjaikkal együtt. Ilyenkor a rítust a maga teljes komolyságában együtt végezték el, úgy is mondhatnánk, a rítust is művészi szinten teljesítették. Mindenkor adott volt egy szimbólumrendszer, amely érthetővé és világossá tette az utca embere számára, mit ábrázol a freskó, mit ábrázol a mozaik vagy épp az épületek díszítése. A művészet nem önkifejezés volt, hanem az Isten dolgainak, a vallásos mentalitásnak a megjelenítése, következésképpen világos és érthető lehetett a vallásos emberek számára. S minthogy az istentelenség volt a kivételes és a vallásosság az általános, az emberek általában jól megértették, amit a művészet ábrázolt. Ez a korszak nem becsülte túl az írásbeliséget, mert tudta, hogy a kép több, jobb, egyértelműbb. 52 Másrészt a művészet nem korlátozódott a képzőművészetre. Egy étel elkészítése ugyanúgy lehetett művészi, mint egy mozaik elkészítése. Sőt, az étel csak akkor volt igazi és fogyasztásra méltó, ha művészi módon készült. Mindennapi szinten úgy
