Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - DÖRÖMBÖZI JÁNOS: A keresztény-keresztyén bölcseletbölcsőjénél (Christopher Stead: Filozófia a keresztény ókorban)

bezárólag tárgyalja a korai keresztény írókat és egyházatyákat foglalkoztató fő kérdéseket. A „Vita a keresztény filozófiáról" című fejezet (8. o.) jól mutat rá arra a sokszor felmerülő kérdésre, hogy lehet-e egyáltalán keresztény filozófiáról beszélni? (Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy például a neves francia neotomista bölcselő, Étienne Gilson A középkori filozófia szelleme - Paulus Hungarus - Kairosz, Bp., 2000. - című műve alaposabb áttekintést ad e kérdéskörről. Lásd idézett mű 7-20., 394-424. o.) Ez nemcsak az e könyvben tárgyalt korszakra vonatkozik, hanem a történelmi középkorra is, amikor már a kereszténység vitathatatlanul meghatározó társadalomszervező erő volt. E probléma nem elemezhető a hit és tudás, a hit és ész kérdéskörének mindig aktuális körüljárása nélkül. Stead a korai keresztény bölcselők megítélésénél kiemeli, hogy „a bibliai és az egyházi hagyományhoz való hűségük a legtöbb esetben túl kevés helyet hagyott a kérdések szenvedélymentes filozófiai vizsgálatához" (lásd 92. o.). E véleményéhez ragaszkodva kifejti, hogy csak kevés egyházatya tekinthető filozófusnak, annak ellenére, hogy elismert filozófiai problémákat (a világ eredete, a rossz természete, a sors és a szabad akarat viszonya) is taglaltak. Az egyházatyák közül igazi filozófusnak Szent Ágostont (a „szent" jelző alkalmazása nélkül) ismeri el, akinek könyve harmadik részét, a két zárófejezetet (18. és 19.) szenteli, s 25 oldalon keresztül elemzi a Nyugat nagy tanítójának munkásságát. Könyve második és harmadik részében a teológiatörténész szerző kétségtelenül filozófiatörténészi énje fölé kerekedik. A „Görög és zsidó istenfogalmak", „Isten létének bizonyítékai", „Isten mint változatlan egyszerű lény", „Hogyan írható le Isten?", „Logosz és lélek" című fejezetek sok hasznos alapfogalommal ismertetik meg az olvasót. A bibliai és a kora keresztény szerzőkre való hivatkozások imponálóak, de például az „Isten létének bizonyítékai" fejezet nagyobb kitekintést igényelt volna. A krisztológia meghatározása: Krisztus személyének tanulmányozása, különös tekintettel az isteni és az emberi természet benne végbement egyesülésére (lásd 204. o.), e kötetben is a keresztény hit specifikumát hűen ábrázoló „csúcspontnak" tekinthető. Krisztus mint Isten és ember. A szerző könyvének több pontján felhívja a figyelmet arra, hogy az Ágoston bölcseletét bemutató részt különösen fontosnak tartja. Egyfelől a nagy nyugati egyházatya „olyan gondolkodó, akit senki, aki a késő ókorral foglalkozik, nem hagyhat figyelmen kívül, és egyetlen filozófus sem mellőzhet" (lásd 8. o.), „a késő ókor messze legtehetségesebb filozófusa" (lásd 239. o.). Másfelől fontos Augustinus munkásságának „objektív" értékelése, mivel a bölcseletét elemző jelentős mennyiségű szakirodalom általában kritika nélkül, csodálattal közelít hozzá (lásd 239. o.), s a tradicionális értékelések rendszerint figyelmen kívül hagyják a 20. századi modern filozófiai eredményeket (lásd 9. o.). Ez utóbbit kívánja orvosolni Stead professzor, elismerve egy angolszász szerzőt (Christopher Kirwant) e téren szellemi elődjének. Az olvasó „gyanakodva" fogadja „az előítélet-mentes értékelés" beharangozását, ugyanis az Ágostonról szóló rész bevezetőjében az angolszász tradícióra történik pozitív hivatkozás, hogy ott (a szerző önmagát is idesorolja) Ágoston metafizikai alapfeltételezéseinek mindegyikét vagy egy részét általában elvetik (lásd 239. o.). Augustinus életútjának, eszmei „fejlődésének", küzdelmes kereszténnyé válásának hiteles tolmácsolásában vélhetően nem