Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Figyelő - NAGY GÁBOR TAMÁS: Szűkösségeink és távlataink (Ballá Bálint: Szűkösség)

Protestáns Szabadegyetemet például Kányádi Sándor és Sütő András. Egy ilyen találkozás eredménye lett az a barátság Kányádi Sándorékkal, amelyről az Osiris Kiadónál megjelent tanulmánykötet egyik írásának ajánlása tanúskodik. Ballá Bálintot nemcsak az emigrációs közösség egyik szervezőjeként foglalkoztatták a magyarság kihívásai. 1965-ben éppen azért döntött a külföldre utazás mellett, mert társadalomtudománnyal akart foglalkozni. Úgy gondolta, hogy két év múlva szociológus diplomával a kezében tér majd haza, hogy a magyar társadalom kutatásával foglalkozhasson. Az élet azonban fordulatot hozott. Münsterben Helmut Schelsky profeszszor tanítványa lett, de a diploma megszerzése után hazatérni már nem tudott. Berlinbe kerül, megházasodik, és olyan szociológiai témák foglalkoztatják, mint a szovjet rendszerű bürokráciák, a káderrendszer monografikus elemzése, a gazdasági reform összefüggései. Amikor 1974-ben itthon éppen betiltják a szociológiát, Németországban négy kötetben összegzi a kortárs magyar szociológia eredményeit. Ezzel a háttérrel lett évekkel később a magyar emigráció egyik meghatározó szellemi alakjává. Ott, a szabad világban tudatosult benne, hogy milyen életre szóló élménnyel a tarsolyában indult útnak: az 1956-os forradalom sugárzása, közösségteremtőereje, erkölcsi tisztasága már-már transzcendens élményt jelent számára. „A forradalom felkavart, Isten az életemet, majd egzisztenciámat mentette meg, s én elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi az életem célja, értelme. Ez vezetett a hatalom, a társadalmi rend bírálatának kísérleteihez, majd a szociológia műveléséhez"

2 - hangzik a társadalomtudóstól szokatlan személyes vallomás. Ballá úgy érzi, hogy az utólag százszor elemzett események láncolatába valami megmagyarázhatatlan, valami isteni beavatkozás történt: egy társadalom lerázta a totalitariánus hatalom kényszereit, a félelem láncait és leszámolt a kommunista diktatúra „talmi, áltranszcendens" ideológiájával és gyakorlatával, mert a valóban transzcendens távlatról az ember „egészen sohasem tud lemondani". Ez az istenkeresés végigkísérte a forradalom eseményeit. Ahogyan az Evangélikus Elet 1956. november 4-i számában Kéken András írta: „Budapest népe ezekben a napokban úgy viselkedett, ahogyan egy Istenben hívő és az ő akaratát tiszteletben tartó közösségnek viselkednie kell"

3

. Elemzésében Ballá logikusan számba vette a forradalom hosszú távú hatásait: az erkölcsi helytállással oldódik a magyarság kulturális és politikai elszigeteltsége, az emigrációval pedig olyan szellemi tényező jöhet létre, amely nélkül a magyarság identitásának megtartása sokkal nehezebb volna, „új értékeket teremthet egy új, nemes hagyományokra támaszkodó, toleráns, világra nyitott magyar nemzeteszme kimunkálásával". Úgy vélte, hogy „kialakulhat a nemzeti értékeihez és nemzetközi kultúrájához egyaránt hű, Keleten és Nyugaton egyaránt elismert, művelt magyar típusa". A remény, hogy „a kivándorlásban elhulló erők és életek, a vándorlások és a hontalanság nyomában járó gyötrelmek nem egészen hiábavalók" adott erőt a jövőbe vetett hithez. Küldetésüknek érezte, hogy a Kádár-korszak évtizedeiben se engedjék feledni a Magyar Október üzenetét. „Az idekinti magyarság legfőbb feladata most - írja 1982-ben - az utánunk jövő nemzedék bevezetése a munkába, hogy az tovább folyhasson addig, amíg arra szükség van, azaz egy szabadabb otthoni magyar élet intézményes biztosításáig."

4 Október szabadságairól szóló bizakodó elmélkedésében azt fejtegeti, hogy bár