Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.
Figyelő - NAGY GÁBOR TAMÁS: Szűkösségeink és távlataink (Ballá Bálint: Szűkösség)
.redő 200311-2 a szabadság átmenetileg elveszett, az elnyomó hatalom „korábbi totalitását már nem volt képes és bátor visszaállítani". A kis „nyitások", a korábbi elszigeteltség oldása, a gazdasági reformok óvatos kísérlete, a szabadabb alkotóművészet élhetőbbé tette Magyarországot a szovjet blokk más országainál. Ötvenhat világtávlatai azonban ennél is jelentősebbek: egy nép fellázadt a jaltai békediktátummal szemben és egyértelműen tiltakozott „az országra kényszerített egyoldalú, kizárólagos és totális keleti meghatározottság ellen". Nemzetünk számára, ahogyan akkor, úgy most is, a „Kelet" és a „Nyugat" nem csupán földrajzi fogalmak, hanem „világ-tájak, azaz a világban tájékozódás és helykeresés jelölői" 5 . Az 56-os forradalom egy elkeseredett tiltakozás volt a „világtáji kényszeráttelepítésünk ellen". Akkor a Nyugathoz tartozás akaratnyilvánítását kibontani nem lehetett, de a szovjet megszállás elutasítása egyöntetű volt. „Hosszú idő után az első olyan esemény volt, amely a társadalom többsége számára jogos és igazságos ügyet képviselt és ezzel alkalmas volt - és az lesz a jövőben is - arra, hogy erőt merítsünk belőle a jövőhöz, iránytűnek tekintsük útkeresésünkben." 6 A 20. század második felének magyar társadalma persze bizonytalan jövőjű, kiegyensúlyozatlan fejlődésű, súlyos válságokkal küzdő társadalom. A családok bomlása, az öngyilkosság, a társadalmi depresszió, a népességfogyás mind-mind jelei ennek a válságnak. Honnan meríthetünk erőt, hogy - mint Münchausen báró - hajunknál fogva kiemeljük magunkat ebből a helyzetből? Ballá értelmezése szerint a kultúra a társadalomnak az a jelensége, amely „hiányok és szűkösségek leküzdésének létszférája". Az ember ugyanis antropológiailag - Gehlen fogalmával élve - a „hiányok lénye" (Mängelwesen), olyan lény, akinek céljai, vágyai mindig ellentmondásban vannak lehetőségeivel és készleteivel. A társas lény segítséget kap ugyan a társadalomtól, a kultúrától, amelynek születésétől fogva ő maga is része: a munka, a szocializáció, a társadalmi intézmények támogatják a „szűkösségeivel" szembeni szüntelen küzdelmeiben. A „szűkösség" (Knappheit) fogalmának társadalomelméleti értelmezése és elemzése Ballá Bálint munkásságának egyik legeredetibb, legérdekesebb területe. A szűkösségnek számos formája van. A társadalomfejlődés egyik legkézenfekvőbb mozgatórugója az anyagi értelemben vett hiány, az élelemért, hajlékért való folyamatos küzdelem. Ez a tradicionális társadalmak stagnáló szűkössége. A jóléti társadalmakban sikerült ugyan leküzdeni a nyomort és az éhezést, látványosan javul az életszínvonal, de itt az expanzív dinamikájú szűkösséggel kell szembenézni: az energiaszűkösséggel, az élhető környezet, a víz, a levegő rohamos pusztításával vagy a ma használt nyersanyagok és energiahordozók kimerülésével. Az egész emberiség kérdése a természet kizsarolásának megszüntetése és a jövőbeli élet lehetősége. Vannak olyan szűkösségek is, amelyek nem anyagi jellegűek, hanem a tudás, a műveltség, a kultúra hiányát jelentik. A társulásszűkösség a társas érintkezés hiányait, az elidegenedés, az elmagányosodás, érzelmi elszegényedés jelenségét írja le. De beszélhetünk antropológiai szűkösségről is, amely az emberi létezés fizikai világát, a tér-idő koordinátarendszer átléphetetlen korlátait jelenti. Végül van egy egzisztenciális vagy transzcendens szűkösség, amely a Teremtőtől való eltávolodás örök élménye. Az ember tehát sokféle szűkösség szorongattatása között élhet. Mit lehet szembeái-
