Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - VÉGH LÁSZLÓ: Örökségünk és a huszonegyedik század

gálandót a világ egyéb hatásaitól el lehessen szigetelni. Ha ezt megtehetjük, akkor a viszonylag egyszerű rendszert pontosan meghatározva, megmondva, hogy mi alatt mit értünk, logikusan, ok-okozati összefüggésekben gondolkodva feltárjuk a rendszer jellemzőit. Az okos gondolkodás, ha a vizsgált dolog valóban leegyszerűsíthető és a világ többi dolgától elválasztható, nagyon hatékony és eredményes. Az okosság elveti a tekintélyt, számára csak a tiszta érvelés a mérvadó. Az okos ellentéte a buta, aki nem tudja a lényeges dolgokat a lényegtelenektől megkülönböztetni, és nem képes összefüggéseket átlátni. A bölcs ellentéte a bolond, aki nem ismeri fel, hogy a vizsgált dolgok mennyire összetettek, és - tekintet nélkül mások tapasztalataira, figyelmeztetéseire - ragaszkodik a túlzott egyszerűsítésekhez. Míg a bölcsesség általában együtt jár az okossággal, az okos bizony lehet egyúttal bolond is, ha rögeszmésen hangsúlyozza saját okosságát és képtelen felismerni a módszerének korlátait. Ha a mindennapokat nézzük, akkor a csak okosan gondolkodó ember jelentős előnyben van a bölccsel szemben. Az okos ugyanis különösebb töprengés nélkül él a lehetőségeivel, felhasználja a rendelkezésre álló eszközöket, és nem vesztegeti energiáját és idejét arra, hogy a távlati következményekkel foglalkozzon. A bölcs viszont gondol a jövőre, a tágabb összefüggésekre is, és ezért a köznapi gondolkodás számára határozatlannak, élhetetlennek mutatkozik. A bölcs gondolkodás hosszabb távon válik kifizetődővé. A vallásos gondolkodás módszere alapvetően a bölcsesség. Ahogy az írás többször is megfogalmazza, a bölcsesség kezdete az istenfélelem. A vallásos szemlélet óv a világi okosságtól, azaz az első hallásra helyes, ám rövidlátó, öntelt, sokszor nyugodtan bolondnak is mondható érvelésektől. Gyakran megeshet, hogy a kevésbé művelt, ám önmaga korlátait tisztán látó ember helyesen látja az ember helyzetét a világban, miközben a művelt és okos, önmagában bízó értelmiségi rosszul ítéli meg, hogy mi történik körülötte. Ha ezt a fejünkben tartjuk, rögtön jobban megérthetjük Jézus számos cselekedetét, választását és feddését. A jó és a rossz Értelmünket használva folyamatosan döntéseket hozunk. A döntések meghozatalakor valamilyen szinten mindig mérlegeljük, hogy jó-e az, amit tenni készülünk. Központi kérdés az ember számára, mi számít a jónak és mi számít rossznak. A vallásos gondolkodás és a filozófusok egyaránt választ kell hogy adjanak erre a kérdésre. Az általunk adott meghatározás

4 megfelel annak, amit a vallások a jóról és rosszról általában mondanak. A világegyetem fejlődési vonalát tekintve a jót az építéssel, a magasabb szervezettségű, összetettebb létrehozásával azonosíthatjuk. A rosszat a sátán, a mindent szétdobáló, összekeverő, a „diabolosz" testesíti meg, amely egy régebbi, szervezetlenebb állapotba akar visszavetni bennünket. A rosszat, ami az összevisszaságot növeli, általában könnyű elkövetni, megy az úgymond magától is. A jót, ami viszont a rendezettséget fenntartja és akár növelheti is, nehezebb tenni, mert energiát, munkát kell befektetnünk hozzá. A rossz, a romboló a teremtett és fejlődő világ szükséges része, mert ahhoz, hogy új, teljesebb jöhessen létre, a régi nem maradhat változatlanul, legalábbis részben pusztulnia kell. A rombolást a rossz végzi. A világegyetem fejlődése is határozottan mutatja, hogy a jó a meghatározó, és erősebb, mint a rossz. Hiszen a mai