Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - VÉGH LÁSZLÓ: Örökségünk és a huszonegyedik század
kozmológia szerint 5 a világegyetem a hétköznapi nyelven semminek nevezhető fizikai állapotból jött létre és annyira finom, nagyon összetett rendszerek jelentek meg benne, mint az ember, az emberi agy. Közismert tapasztalat azonban, hogy a rosszat sokkal könnyebb észrevenni, mint a jót. A rossz nagyon látványosan, szembeötlően mutatkozik. A WTC ikertornyai hosszú éveken át épültek fel, és a tömeggyilkos merénylet órákon belül törmelékké változtatta őket. A jó, ami az építőnek, alkotónak, gondoskodónak felel meg, csak akkor vehető észre igazán, ha a dolgokat hosszabb távon, folyamatukban láthatjuk. Például az építkezés vagy akár a barátság, a szeretet a pillanat számára is jelent valamit, de igazából csak hosszabb idő után ismerjük fel igazi értékét. Az, hogy az ember jónak vagy rossznak tartja a világot, az életet, civilizációt és történelmet alakító erő. A rend keresése és a vallás A természetfölötti felé fordulás igen mélyen gyökerezik az emberben és végső soron két nagyon mély tapasztalatra épül, azoknak az értelmezéséhez köthető. 6 Az első ilyen tapasztalat szerint a természet és a világ szép, rendezett, harmonikus egészet alkot. Ezt a tudata mélyén mindenki így érzi, aki magzatként és csecsemőként elég szeretetet kapott, így öntudatra ébredése zavartalanul történhetett, mert egy szerető, otthonos világ vette körül. Az ilyen embernek megvan a benső biztonságérzete és otthon van a világban. Egy másik fontos emberi tapasztalat, hogy a bennünket óvó és megtartó rend és annak fennmaradása, például a meleg lakás, a teli éléskamra, a folyamatosan végzett értelmes munka eredménye. Ez a két zsigerinek is mondható tapasztalat ott fészkel szinte mindannyiunk tudata mélyén. A tudat számára ez a két meghatározóan fontos tapasztalat úgy hozható összhangba, ha feltételezi, hogy a világ egészének rendje értelmes tevékenység eredménye, mégpedig egy természet felett álló értelem műve. Ugyanis az anyagi világ egyedüli értelmes lénye az ember, mi pedig jól tudjuk magunkról, hogy a természet rendjét nem mi hoztuk létre, ennek a rendnek csak a termékei vagyunk. A természetfeletti, idegen szóval transzcendens értelem létezésébe vetett hit valamennyi vallás közös jellemzője. A vallások másik alapvető ismérve az embernek a transzcendens előtti meghajlása, a nálánál nagyobb, értelmesebb előtti hódolás. Ez a meghajlás egyben megalapozza az emberlét biztonságát is. A vallásos ember, mivel felfogása szerint egy értelmes világban él, ráébred arra, hogy az ő személyes léte is értelmes. Nem a káosznak köszönheti életét és nem kell attól rettegnie, hogy az bármikor elnyelheti. Nem nyomasztják olyan kérdések, hogy miért is született erre a világra, miért éppen ilyenek az adottságai. Elfogadja magát olyannak, amilyen, a Teremtő nem ok nélkül alkotta őt ilyenné. A vallás egyúttal életének rendjét is szabályozza. A vallásokat az emberiség legősibb és mindmáig leginkább bevált rendszerező és rendteremtő módszereinek tekinthetjük. A természet vak erőitől való félelem, amit a materialista valláskritika a vallás eredetének tulajdonít, csak a benső biztonságérzet nélkül élő emberek vallásos érzésében játszik fontosabb szerepet.
