Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Figyelő - LADÁNYI SÁNDOR: „Szenvedem békével..." („Vitetnek ítélőszékre..." Az 1674-esgályarabper jegyzőkönyve)

formát. Nyugodtan mondhatom, teljes sikerrel. A fordítás éppen olyan szárnyaló ritmusú, ha kell, éppen olyan veretes, ha kell, éppen olyan egyszerű szavú, mint a török eredeti. Nincsen benne felesleges szószaporítás, de túlzott óvatoskodás sem teszi nehézkessé: a fordítók rábízták magukat anyanyelvük természetes hullámzására, nem vetettek gátat a szavak hömpölygésének. Ahogy vagy ötszáz évvel ezelőtt török elődeik sem. Persze az sem árt, ha az eredeti szöveg nem áll ellen a fordításnak. Dede Korkut könyve bizony igencsak támogatta a vele dolgozókat. A török nyelv hangzásvilága nem idegen a magyar fülnek, a ritmikus prózában a magyar népmesék mondatfűzései, a versekben pedig a népszokások, népdalok sorai köszönnek vissza. Nagyon jól érezték meg ezt a fordítók. Nem érezzük idegennek a témát sem. Mintha legrégibb legendáink, Anonymus igriceinek csácsogó meséi elevenednének meg. Az a kevés, ami régi, még a kereszténység előtti költészetünkből, legendáinkból megmaradt, azt sejteti, hogy valami Dede Korkut-féle világ veszett el porladó igriceinkkel. Már csak ezért is fontos, hogy Dede Korkut könyve immár teljes egészében napvilágot látott magyarul. Szívet gyönyörködtető tolmácsolásáért köszönet a fordítóknak. Sudár Balázs „Szenvedem békével..." „Vitetnek ítéló'székre. .."Az 1674-es gályarabper jegyzőkönyve Forrásközlés bevezető tanulmánnyal, közzétette, fordította, a jegyzeteket és mutatókat készítette S. Varga Katalin. (Kalligram Kiadó, Pozsony, 2002.) Az 1671 és 1681 közötti időszakot a magyar protestáns egyháztörténet-írás gyászévtizednek nevezi. A véres ellenreformáció ekkor hág tetőfokára, s a gályarabságban (vagyis az 1673. és főként az 1674. évi pozsonyi rendkívüli törvényszék tevékenységében, ítéleteiben) csúcsosodik ki. Ez az eseménysorozat egy hosszabb folyamat része. Ez a korszak, folyamat - a különböző oldalról („kuruc", „labanc" vagy marxista szemszögből) való megközelítésétől függetlenül - nemcsak a magyar protestantizmus, protestáns egyházak históriájának, de az egész magyar történelemnek (talán a legújabb időkig) a leggyászosabb időszaka, amelyet egységben és összefüggéseiben kell látnunk. A gyászévtized protestáns prédikátorai és tanítói ugyanis egyben a magyarság: hazánk és népünk hitvallói is voltak az 1671-1681 közötti évtizedben, amikor - túl a vallási vonatkozásokon - a Habsburg-vezetés a külön magyar államiság megsemmisítésével próbálkozott. Pozsonyban valójában egy népet ítéltek halálra, s azzal kezdték az ítélet végrehajtását (amint azóta is többször különböző idegen hatalmak tették), hogy megfosztották az akkor még nyolc-kilenctized részében protestáns országot szellemi vezetőitől - amint ezt Esze Tamás az 1974. március 12-én, a dunamelléki református egyházkerületi közgyűlésen elhangzott főgondnoki megnyitójában megállapította. Az 1673-ban Pozsonyban megrendezett kisebb, majd 1674-ben ugyanott tartott nagyobb prédikátorperről, annak előzményeiről, összefüggéseiről, lefolyásáról, áldó-